Nemzetközi labdarúgás

Rio Ferdiand szerint ilyen lehet Hojlund első éve Manchesterben

Megérkezett Manchesterbe a hőn áhított támadó, Rasmus Hojlund hivatalos bejelentése már csak napok kérdése, jelen cikk írásakor épp az utolsó dokumentumok érkezésére várnak a vörös ördögöknél.

A Manchester United legendás védője, Rio Ferdinand meg is ragadta az alkalmat, hogy tegyen egy jóslatot a TNT Sportsnak a dán csatár első szezonját illetően.

„Bárki, aki látja játszani, azt is fogja, hogy olyan képességei vannak, amik tetszetősek. A Premier League-re lett kitalálva.”

„Kicsit úgy tekintek rá, mint Darwin Nunezre Liverpoolban. Az előző szezon volt az ő tanuló éve. Fiatal csatárként érkezett a Premier League-be, minden adottsága tökéletesen adott a ligához, de nem ment minden olyan zökkenőmentesen, mint szerette volna. Azonban úgy gondolom idén már egy másik futballistát látunk majd a Liverpoolnál. Nem lennék meglepve, ha ugyanez történne Hojlunddal, még akkor sem, ha egyébként nyilvánvalóan szeretném, ha jobb éve lenne. Jól fog teljesíteni, de időre lesz szüksége, hogy felvegye a ritmust.”

A 20 éves támadóért kifizetett 85 millió euró mindenképp rizikós, azonban ha Erik ten Hag helyzetét nézzük, sokkal olcsóbban minőségi támadót nem tudott volna vásárolni. Harry Kanet nyáron angol klubnak nem adta volna el a Tottenham, Victor Osimhen 120-140 millió eurós árcédulával lett ellátva, míg Kylian Mbappé hiába eladó, 200 milliós átigazolási díjával és bődületes fizetési igényével szintén kiesett a lehetséges érkezők közül. Így esett a választás végül Hojlundra, aki egyfajta befektetés is a jövőre nézve.

Borítókép: Getty Images /  Lars Ronbog