Kosárlabda

Rio 2016: bővülhet a kosártorna mezőnye

""

A FIBA tervei szerint az ötkarikás tornát egy helyett két csarnokban bonyolítanák le, és a két hatost felváltó négy négyes csoportban a csapatoknak kevesebb mérkőzést kellene játszaniuk, így frissebbek maradnának a játékosok.   

A NOB korábban azzal utasította vissza a felvetést, hogy a házigazdáknak gondot jelentene, ha az engedélyezett 10 500-nál több sportoló venne részt az olimpián.  A FIBA azt is szeretné, ha a brazíliai játékok műsorán szerepelne a 3×3, azaz a félpályán, háromfős csapatok által játszott kosárlabda, amely a 2010-es ifjúsági olimpián mutatkozott be Szingapúrban.