Olimpia 2016

Rio 2016 – a kilencedik nap krónikája

 
""
 
3:11 Idei legjobbjával döntős Usain Bolt
 
A világcsúcstartó jamaikai Usain Bolt idei legjobb idejével jutott be a 100 méteres síkfutás döntőjébe
 
Usain Bolt szokásához híven visszafogottan indult, majd robbantott, végül „gyalogolva” ment át a célvonalon 9.86 másodperccel, idei legjobbjával.
 
Ők futnak magyar idő szerint 3:25 órakor a döntőben:
 
Usain Bolt (jamaikai), Andre De Grasse (kanadai), Justin Gatlin (amerikai), Jimmy Vicaut (francia), Ben Jousef Meite (elefántcsontparti), Akani Simbine (dél-afrikai), Yohan Blake (jamaikai), Trayvon Bromell (amerikai)
 
 
 
 
""
 
 
2:23. Franciaország férfi kosárlabda-válogatottja 100-97-re kikapott az Egyesült Államoktól, mindkét csapattal találkozhatunk a negyeddöntőben.
 
Bár a címvédő amerikai csapat tizenhat ponttal is vezetett a harmadik negyed végén, ismét szoros végjátékot játszottak Duranték. A szerbek utáni három pontos, izzadságszagú győzelem után ismét három ponttal győzött a Team USA, ezúttal a franciák ellen. A mérkőzésen Klay Thompson volt a főszereplő, aki harminc pontot szerzett. Mindkét csapattal találkozhatunk a kieséses szakaszban.
 
Ausztárlia bebiztosította továbbjutását, miután 81-56-ra győzött Venezuela ellen. Az ausztrálok a második helyen fejezték be a csoportkört.
 
Eredmények, csoportmérkőzések, 5. forduló:
férfi csoportmérkőzések:
 
A csoport:
Egyesült Államok-Franciaország 100-97 (30-24, 25-22, 26-23, 19-28)
Ausztrália-Venezuela 81-56 (16-6, 16-18, 21-18, 28-13)
 
 
""
 
 
23:00. A brit Justin Rose nyerte a férfi golfozók versenyét a riói olimpián. A sportág 112 év után tért vissza az ötkarikás programba.
 
A 36 éves játékos 268 ütéssel diadalmaskodott a vasárnap zárult viadalon. Másodikként a svéd Henrik Stenson zárt, míg a harmadik az amerikai Matt Kuchar lett.
 
Rose csütörtökön a kiindulópontról egy ütéssel a lyukba juttatta a labdát, ezzel övé volt az első ötkarikás “hole-in-one”.
 
A világ 50 legjobban rangsorolt játékosa közül mindössze 17 utazott el Rióba.
 
A férfi golf eredménye:
 
Olimpiai bajnok:  Justin Rose (Nagy-Britannia) 268 ütés (67, 69, 65, 67)
 
2. Henrik Stenson (Svédország) 270 (66, 68, 68, 68)
3. Matt Kuchar (Egyesült Államok) 271 (69, 70, 69, 63)
 
 
""
 
21:20. A holland Dorian van Rijsselberghe megvédte címét férfi szörfben a riói olimpián.
 
A 27 éves versenyző elsőségéhez nem férhetett kétség, mivel a 12 futamból hetet megnyert, majd a vasárnapi éremversenyben is az élen végzett.
 
A második helyet, akárcsak négy éve Londonban, a brit Nick Dempsey szerezte meg, harmadik a világbajnok francia Pierre le Coq lett.
 
Eredmények:
férfi szörf, olimpiai bajnok:
Dorian van Rijsselberghe (Hollandia) 25 helyezési pont
2. Nick Dempsey (Nagy-Britannia) 52
3. Pierre le Coq (Franciaország) 86
…25. Gádorfalvi Áron 277
 
20:14. A Jekatyerina Makarova, Jelena Vesznyina orosz kettős nyerte vasárnap a riói olimpián a teniszezők női párosversenyét.
 
A hetedik helyen kiemelt duó a fináléban az ötödikként rangsorolt Timea Bacsinszky, Martina Hingis svájci párost múlta felül két szoros játszmában.
 
A 2013-as második visszatérése óta csak párosban játszó, 35 éves Hingis 20 esztendő után szerepelt ismét ötkarikás játékokon, amelyen első érmét nyerte.
 
Eredmények:
 
tenisz, női páros, olimpiai bajnok:
 
Jekatyerina Makarova, Jelena Vesznyina (Oroszország)
2. Timea Bacsinszky, Martina Hingis (Svájc)
3. Lucie Safarova, Barbora Strycova (Csehország)
 
A döntőben:
Makarova, Vesznyina (7.)-Bacsinszky, Hingis (5.) 6:4, 6:4
 
A szombati bronzmérkőzésen:
Safarova, Strycova (cseh)-Hlavackova, Hradecka (cseh, 6.) 7:5, 6:1
 
19:19. A nézők közül többen is megpróbálták megzavarni a női maraton cél felé tartó futóit. A szervezők felkészültségét dicséri, hogy sikerült időben kivezetni a civileket a pályáról.
 
Az aranyérmet a kenyai Jemima Sumgong szerezte meg 2:24:04 órás eredménnyel. Ő az első kenyai nő, aki nyerni tudott ebben a számban az ötkarikás játékokon.
 
A 31 éves afrikai atléta mögött a bahreini Eunice Jepkirui Kirwa ért be másodikként, a harmadik pedig a világbajnok etióp Mare Dibaba lett.
 
A futók dolgát nagy meleg és magas páratartalom mellett a pályára befutó “szurkolók” is nehezítették.
 
A legjobb magyar, Erdélyi Zsófia az 52. helyen végzett a 156 fős mezőnyben a női maratonfutók vasárnapi versenyében a riói olimpián.
 
A másik két magyar közül Papp Krisztina a 65., Szabó Tünde pedig a 83. lett – az olimpia honlapja alapján.
 
Női maraton eredmény:
 
Olimpiai bajnok:  Jemima Sumgong (Kenya) 2:24:04 ó
2. Eunice Jepkirui Kirwa (Bahrein) 2:24:13                      
3. Mare Dibaba (Etiópia) 2:24:30
…52. ERDÉLYI ZSÓFIA 2:39:04  
…65. PAPP KRISZTINA 2:42:03 
…83. SZABÓ TÜNDE 2:45:37
 
 
 
""
 
 
17:20. Péni István a 12., Sidi Péter pedig a 34. helyen végzett, így egyikük sem jutott be a döntőbe a kisöbű szabadpuska 3×40 lövéses számban vasárnap, a riói olimpia sportlövő versenyeinek zárónapján.
 
Az ifjúsági olimpiai bajnok Péni a 120 lövéses alapversenyt 1172 körrel, míg Sidi, a szám 2010-es világbajnoka mindössze 1162-vel zárta. 
 
A nyolcas döntőbe jutáshoz 1174 körre volt szükség.
 
A magyar sportlövők így Sidi légpuskában szerzett ötödik helyével zárták az olimpiát.
 
 
""
 
 
""
 
 
""
 
15:35. Megkezdte szereplését a férfi párbajtőr-csapatunk Dél-Korea ellen
 
15:22 Sikerrel indult az olimpia, ami a birkózást illeti, kötöttfogásban, a 75 kilogrammosok között Bácsi Péter a kolumbiai Carlos Andres Munoz Jaramillo ellen kezdett és mindössze 1 perc 44 másodpercet töltött a szőnyegen.
 
A magyar versenyző végig aktívabb volt, ezért le is küldték parter-helyzetbe a kolumbiait. Bácsi előbb kiemelte, majd eldobta, később pedig kétszer meg is pörgette ellenfelét, amiért előbb négy, majd újabb két-két pontot kapott, ami technikai tust ért.
 
A legjobb 16 között a bolgár Aleksandrov következik 15:45 körül.
 
14:30. Elrajtolt a női maratonfutás, a mezőnyben három magyarral, Erdélyi Zsófiával, Papp Krisztinával és Szabó Tündével

14:00 A sportlövőink már elfoglalták állásaikat, Sidi Péter és Péni István is érdekeltek
 
""