A New York Jets vezetőedzője Rex Ryan múlt héten elmondta, hogy tiszteli kollégáját Bill Belichick-et, de csapata megveri majd a New England Patriots-ot és ők jutnak majd be a főcsoportdöntőbe. Akkor senki se vette komolyan a negyvennyolc esztendős szakember szavait, pedig hinni kellet volna neki. A két együttes idei harmadik összecsapását a Patriots kezdte jobban, mely Shayne Graham 34 yardos mezőnygóljával megszerezte a vezetést. A második felvonásban már a Jets irányította a játékot. Támadásban LaDainian Tomlinson 7 yardos elkapása és Braylon Edwards 15 yardos elkapása után két touchdownt szerzett. A védő egység pedig nyomás alatt tartotta Tom Brady-t, aki nem tudott a „Hazafiak” vezére lenni. A harmadik játékrészben Alge Crumpler 2 yardos elkapása után szerzett TD-ét a Pats. Érdekesség, hogy Crumpler az első negyedben szerezhetett volna egy hatpontost, de elügyetlenkedte a helyzetet, pedig már a kezében volt a labda. Az utolsó 15 perc Santonio Holmes 7 yardos elkapott TD-vel kezdődött, amire Shayne Graham 35 yardos mezőnygóllal válaszolt. A továbbjutást 1:41 perccel a mérkőzés vége előtt biztosította be a Jets, mikor Shonn Greene 16 yardos futása után TD-ét szerzett. A találkozó végén még Tom Brady 13 yardos passzát Deion Branch váltotta egy hatpontosra, de a New York továbbjutása egy pillanatig sem forgott veszélyben. A Jets az Indianapolis Colts után a New England-et is megverte idegenben, így készülhet a jövő heti AFC főcsoportdöntőjére, ahol a Pittsburgh Steelers lesz az ellenfele. Meskó Zoltán négyszer punt-tolt a mérkőzésen. Az első félidőben eldöntötte a továbbjutást a Chicago Bears, mely megverte a Seattle Seahawks-ot. Szinte az egész mérkőzésen esett a hó, de ez nem zavarta a hatai csapatot, mely az első negyedben Greg Olsen 58 yardos elkapása, majd Chester Taylor 1 yardos futása után is touchdownt szerzett. A második felvonásban a Bears irányítója Jay Cutler 6 yardos futás után szerzett TD-ét, így egy félidő alatt már 21-0-ra vezetett a Chicago. A harmadik 15 perc is hozott egy Cutler hatpontost, ezúttal egy 9 yardos futás után juttatta az ellenfél célterületére a labdát, még ebben a negyedben a Olindo Mare 30 yardos mezőnygóljával megszerezte első pontjait a Seattle. Az utolsó negyedre 25 pontos előnnyel forduló Bears teljesen visszavett, így a Seattle számára felcsillant a remény egy estleges fordításra. A játékész Mike Williams 2 yardos elkapott TD-vel kezdődött, amire a Chicago Kellen Davis 39 yardos elkapott hatpontosával válaszolt. 2:16 másodperccel a mérkőzés vége előtt egy igen szerencsés TD-ét szerzett Mike Williams, ugyanis Matt Hasselbeck passzát a Bears cornerback-je Charles Tillman majdnem elcsípte, de a kezéről felpattanó labda Williams-hez pattant, aki így hatpontost szerzett. A mérkőzés utolsó pontjait Brandon Stokley (Seahawks) szerezte, aki egy 9 yardos elkapás után szerzett TD-ét. Érdekesség, hogy Jay Curler a liga történetének második olyan irányítója, aki egy playoffs meccsen két TD átadással és két futott TD-vel zárjon egy mérkőzést (Otto Graham 1954, 1955 Cleveland Browns, mindkétszer bajnok lett). A Chicago vasárnapi győzelmével készülhet a Green Bay Packers elleni NFC főcsoportdöntőre. A mérkőzésen súlyos sérülést szenvedett két Seattle játékos is. John Carlson, aki egy szerelés után pont a fejére esett és Marcus Trufant, akinek a feje Kellen Davis (Bears) térdével találkozott.
Eredmények:
AFC:
New England Patriots (1) – New York Jets (6) 21-28
NFC:
Chicago Bears (2) – Seattle Seahawks (6) 35-24