Küzdősportok

"Rendkívül összetett és fáradságos szervezőmunkára van szükség" – Hidas Péter

A járványhelyzet szempontjából kísérleti versenynek nevezte a budapesti Grand Slamet Hidas Péter, a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség orvosi bizottságának tagja.

"A koronavírus-járvány márciusi elindulása óta senki nem rendezett ilyen léptékű nemzetközi viadalt. Mostanra jöttek létre a lebonyolítás feltételei, és külön öröm, hogy Magyarországon kerül sor rá, de az eddigiekhez képest rendkívül összetett és fáradságos szervezőmunkára van szükség" – nyilatkozta az MTI-nek a pénteki nyitónapon.

Az egészségügyi feltételek biztosításáról szólva az esemény orvosi csapatának vezetője kifejtette, az emberek biztonsága fontosabb, mint maga a verseny lebonyolítása.

"Ezzel együtt a szakma természetesen ki volt éhezve már az olimpiai kvalifikációs sorozat folytatására. A szünet elhúzódásával a sportág embereket veszített volna, mivel sokan visszavonultak volna, a fiatalokat pedig nehezebb lett volna bevonni a dzsúdóba, és alulról kellene újraépíteni a sportágat. A mostani szervezés egyik fő nehézsége az, hogy minden országnak más Covid-szabályai vannak, és ezeket kellett összefésülnünk a Nemzeti Népegészségügyi Központ, illetve az Egészségügyi Világszervezet, a WHO előírásaival és persze magával a dzsúdóval, amelyben kontaktsport lévén nemigen működik a távolságtartás. Bármilyen fertőző betegség szempontjából ennél nehezebbet nem tudok elképzelni"
– jelentette ki, majd rátért a konkrét intézkedésekre.

"A 61 országból érkezett versenyzők négy negatív teszt birtokában léphetnek tatamira. Kettőt még odahaza, az indulás előtt levettek, majd itt a budapesti hotelben két további szűrésre kerül sor. A pozitív esetek számát még nem tudom megmondani, mert a vasárnap szereplő nehézsúlyúak például csak tegnap futottak be, de annyi biztos, hogy két válogatottat már hazaküldtünk, az egyik eleve négy pozitív esettel érkezett, majd a szállodában további kontaktok történtek. A fertőzöttek itt maradtak, rájuk tíznapos karantén vár" – mondta, hozzátéve, legalább kétezer tesztet végez el az orvosi stáb, ami már eleve csaknem 40 millió forinttal megnöveli az esemény költségvetését.

A Papp László Sportarénában nézők nélkül zajló Grand Slamen mindenkinek kötelező a maszk viselése, a versenyzők is csak bemelegítésnél és a mérkőzéseken vehetik le azt. A három tatamit óránként fertőtleníti a személyzet.

Borítókép: Facebook.com/ Magyar Judo Szövetség