Rémisztő vádak az NBA-sztár ellen – nemi erőszak és fenyegetés a keresetben

Egy, a kilétét elhallgatni kívánó nő pert indított nemi erőszak, bántalmazás és fenyegetés miatt Zion Williamson, a New Orleans Pelicans magasembere ellen.
A felperes azt állítja, hogy a sportoló 2018-tól 2023-ig tartó kapcsolatuk során többször megerőszakolta, fizikailag bántalmazta, illetve megfenyegette őt – többek között azzal, hogy megöleti a szüleit.
A perirat szerint az első nemi erőszak 2020 szeptemberében történt Williamson Beverly Hills-i otthonában, ahol a nő visszautasította a korábbi 1/1-es választott (2019-es NBA Draft) közeledését.
Elmondása szerint akkori párja hazaért, miközben ő aludni szeretett volna, ám a játékos megalázó szavakkal illette és jelezte, addig nem alhat, amíg nem közösülnek. A nő ellenállását követően Williamson lefogta, hátracsavarta a kezét, majd megerőszakolta.
Egy hónappal később a férfi újabb nemi erőszakot követett el, miután a nő jelezte, hogy San Diegóba utazna egy barátjához.
A dokumentumok szerint Williamson elvette a nő telefonját is, majd közölte vele, hogy biztonsági embereivel lelöveti, illetve megfenyegette a családját is.
A vád szerint a bántalmazások nem korlátozódtak Kaliforniára. Több esetet említenek Louisiana és Texas államokból is, ahol a játékos állítólag folytatta a testi sértéseket.
Williamson jogi képviselője, Michael A. Balascio nyilatkozatában határozottan tagadta az állításokat.
„Ezek súlyos, de teljes mértékben alaptalan vádak. Egyértelmű, hogy a kereset célja kizárólag a zsarolás. Ügyfelünk nevében mindent kategorikusan visszautasítunk.”
Az NBA és a New Orleans Pelicans eddig nem adott ki hivatalos közleményt az ügyben.
A felperes jogi képviselője szerint a nő nem kíván nyilvánosság előtt pereskedni, de bízik abban, hogy kiderül az igazság. Az ügy várhatóan a bíróságon folytatódik.