Nemzetközi labdarúgás

Remek magyar teljesítmény Barcelonában

""

A magyar tehetség a 35. percben, 1-1-es állásnál szólózott, több játékost is átvert, majd szabálytalanul megállították a tizenhatoson belül – írja helyszíni beszámolókra hivatkozva az Nemzeti Sport. A büntetőt Tajti csapattársa bevágta, így vezetett a Barcelona.

Tajtit a 68. percben lecserélték, ekkor már 2-2 volt az állás – ez lett a végeredmény is. A magyar középpályás eddig kilenc meccsen szerepelt a Barca utánpótlás-csapatában: ötször volt kezdő, négyszer pedig becserélték. Ha Tajti kezdett, még nem kapott ki a Barcelona: három győzelem és két döntetlen a katalán klub ificsapatának mérlege ebből a szempontból.

Tajti Mátyással októberben beszélgettünk Telkiben – ezt ide kattintva olvashatja. A játékost a spanyol sajtó is nagyra tartja: az El Mundo Deportivo például „A legutóbbi magyar gyönyszem” címmel írt a Barcelona Juvenil B csapatában szereplő focistáról novemberben. Ugyancsak novemberben egy, a világfutball nagy reménységeit felsoroló cikkbe is bekerült.