„Sosem láttam még hozzá foghatót” – a Real tinisztárja elárulta, ki lepte meg leginkább

Franco Mastantuono gyorsan berobbant a Real Madrid csapatába.
Franco Mastantuono alig múlt 18 éves, de máris letette névjegyét a Real Madridnál. A hétközi, Levante elleni idegenbeli bajnokin megszerezte első gólját a Királyi Gárda mezében.
Az argentin középpályás júliusban érkezett a spanyol fővárosba, de csak augusztus közepétől, nagykorúvá válása után edzhetett új társaival. A River Plate-től való 45 millió eurós átigazolása is ekkor vált hivatalossá.
Rövid idő alatt azonban meggyőzte a szurkolókat és a szakmai stábot is, négy kezdőként lejátszott mérkőzés után már góllal hálálta meg a bizalmat.
A Marca kérdésére Mastantuono elmondta: jól érzi magát az új környezetben.
„Egy új bajnokság, egy új élet kezdete ez számomra. Argentínából jöttem, nagy váltás, de egyre magabiztosabb vagyok. Ez az év hihetetlen lesz számomra és az egész csapat számára” – fogalmazott.
A tehetség külön kiemelte Jude Bellinghamet, aki rövid idő alatt az öltöző vezérévé vált Madridban.
Hihetetlen játékos, egyedülálló ember. Olyan vezetői képességekkel rendelkezik, amihez foghatót még sosem láttam” – áradozott Mastantuono.
Az argentin a Real-öltöző légkörét is dicsérte.
„Meglepett a társak alázata. Carvajal, aki hat BL-t nyert, Kylian, Vini, Jude… mind nagyszerű emberek. Úgy érzem, mintha régebb óta itt lennék” – mondta.
Mastantuonóról már az érkezése előtt is azt suttogták, hogy Xabi Alonso szerint akár kezdő is lehet. A felvetés gyorsan beigazolódott. A fiatal középpályás már Brahim Díaz elé került a sorban, és hat tétmeccsből négyszer is a kezdőben kapott helyet.
#RealMadrid‘s new starlet has revealed the player that has impressed him most after his first month. pic.twitter.com/qUC8ccDc6T
— Football España (@footballespana_) September 24, 2025