Apját vesztette a Real-öltöző?! – A BL-hős szerint ezért akadozik a blancók gépezete
Mato Joselu szerint nem a tehetség hiányzik az idei Real Madridból, hanem valami sokkal fontosabb. A királyi gárda korábbi támadója Carlo Ancelotti örökségéről és a jelenlegi problémák gyökeréről beszélt.
A blancók az elmúlt években elkényeztették sikerekkel a szurkolókat, ám a jelenlegi idényben már korántsem működik minden olajozottan.
A Carlo Ancelotti vezette bajnok és BL-győztes csapat egyik kulcsfigurája, Joselu most kívülről figyeli az eseményeket, és próbált pontos diagnózist adni a fővárosi alakulat állapotáról.
Annak ellenére, hogy a spanyol ajánlatot kapott a maradásra 2024-ben, végül úgy döntött, elfogadja a katari Al-Gharafa lukratív szerződését, elismerve, az összeg túl jó volt ahhoz, hogy visszautasítsa.
A veterán csatár szerint Ancelotti tartotta egyben az öltözőt
A Diario AS-nek nyilatkozva Joselu kiemelte az olasz tréner szerepét a sikerekben.
„Ami az öltözőben leginkább kitűnt, az a komolysága és az, hogy a játékosok elköteleződtek mellette. Tudta, hogy nem fogjuk cserbenhagyni.”
Fegyelem, kölcsönös tisztelet és a felismerés, hogy a Real Madridban nincs helye az egóknak – vélekedett ‘Mato’.
„Olyan volt, mint egy apa a csapatnak, a klubnak és a szurkolóknak.”
Mik a jelenlegi problémák?
Joselu szerint mindenekelőtt a mérce lett túl magasra helyezve.
„Hiányzik egy klasszikus kilences, igaz?” – kezdte nevetve a támadó.
„A gond az, hogy az emberek azokat az éveket hasonlítják össze, amikor címeket nyersz, azokkal, amikor nem.
Mi egész évben két meccset veszítettünk el: egyet a La Ligában és egyet a Király Kupában. Hat döntetlenünk volt, a többit mind megnyertük. Ezt megismételni rendkívül nehéz: a legjobb Barcával, a legjobb Cityvel, a legjobb Madriddal is.”
Joselu úgy véli, egy olyan szezon, amikor mindent megnyersz, mindig kivételes.
„Az elvárás az, hogy folyamatosan nyerjenek. Megérkezett utánam Mbappé, a világ egyik legjobb góllövője, Vinícius globális ikon, Rodrygo visszatalál a formájához, ott van Bellingham, Fede… Ha ránézel a nevekre, azt mondod: lehetetlen legyőzni őket.”
Mi hiányzik a Real Madridból?
Kicsit tovább faggatva a 35 éves éket elárulta, talán a harci szellem kopott meg a fővárosban.
„Talán hiányzik az a versenyszellem. A mai napig nem tudom, elveszett-e ez az érzés. Amikor valódi madridistaként futballozol, kapsz egy pluszt.”
„Amikor valami hiányzik, akkor erre van szükség. Éreztem és láttam, hogy Nacho meghalna a klubért, Carvajal féltérddel is, Lucas Vázquez ugyanígy, Fede is, Vini pedig mindig mindent belead, igazi Real Madrid-szurkolók…”
Joselu szerin tehát a probléma nem minőségi, hanem mentális: a mez súlya, az áldozatvállalás és a klub iránti zsigeri elköteleződés halványult el.
Xabi Alonso előtt tehát nem csupán taktikai, hanem komoly emberi kihívás is áll, ha vissza akarja vezetni a Real Madridot a csúcsra.