Spanyol foci

„Vissza akarunk vágni a 0-4-ért” – nyilatkozta a Real sztárja a döntő előtt

Kép forrása: Oscar J. Barroso/Europa Press via Getty Images

Fede Valverde szerint bőven van miért revansot vennie a Királyi Gárda játékosainak a vasárnapi Spanyol Szuperkupa-fináléjában.

A blancók azok után hogy uralták az első félidőben az összecsapást, a 2024/25-ös kiírás első El Clásicóján sima vereséget szenvedtek hazai pályán a Barcelona ellen.

A katalán együttes Lewandowski duplájával, valamint Raphinha és Yamal góljaival négyet gurított idegenben, s akkor hat ponttal elhúzott riválisa előtt, ez az előny azonban mostanra elolvadt, sőt.

A Real Madrid azóta megtalálta formáját és megelőzte Hansi Flick csapatát. Immáron öt egységgel Bellinghamék vannak előrébb, persze a vesztett pontok tekintetében így is az Atléti áll a legjobban.

A madridiak uruguayi klasszisa szerint a szezon első klasszikusa kellő motivációt ad a vasárnapi fináléra, ahol eldől, melyik együttes emelheti magasba a Spanyol Szuperkupát.

„Revansot akarunk venni a Bernabéuban elszenvedett 0-4-ért. Alig tudtunk aludni a vereség után” – mondta a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón a középpályás, aki elismerte, úgy gondolták csapaton belül, nyerhetnek aznap, de a második félidőben fordult a kocka és sokat hibáztak.

Ezt követően az első Realos évét rapszodikusan kezdő Kylian Mbappéról is kérdezték Valverdét a sajtó munkatársai.

„Nem tudok tanácsokat adni egy olyan játékosnak, mint ő. Világbajnok, és mellé van egy ezüstérme is. Franciaországban mindent megnyert, a világ egyik legjobbja. Tudja, mi fog kelleni a győzelemhez vasárnap” – vélekedett a fővárosiak nyolcasa.

A Spanyol Szuperkupa fináléját vasárnap este 20.00-tól rendezik Szaúd-Arábiában, a dzsiddai King Abdullah Sports City-ben.

A találkozót egyetlen hazai adó sem közvetít, erről alábbi cikkünkben olvashat.

Csak így nézheti élőben a Barcelona és a Real Szuperkupa-meccsét