Mint jeleztük, 28-28 lett a végeredménye az FTC-Győr szuperrangadónak a női kézilabda-bajnokságban. Íme, a két vezetőedző értékelése.
Elek Gábor (FTC): "Az első félidőben volt egy nagyon gyenge öt-nyolc percünk, amikor viszonylag szoros eredményről elhúzott négy góllal az ETO, a félidő végére az ő hibáiknak köszönhetően tudtunk visszakapaszkodni. A fordulás után jól kezdtünk, csak kihagytuk a helyzeteket, és a vendégek átrohantak rajtunk. Akkor fordult meg újra a mérkőzés, amikor elkezdtük belőni a helyzeteinket. Felvállaltuk a pofonokat, nagyon harcos, kemény meccs volt, de végig hittünk magunkban. A világ egyik legjobb csapata ellen értünk el döntetlent, pedig sokáig a győriek kezében volt meccs, csak Bíró Blanka fantasztikus teljesítménye és a nyolcperces győri gólcsend hozott vissza bennünket. Szeretném kiemelni, hogy mennyire csapatként működtünk ma is – amikor bajban voltunk, akkor is egységesek maradtunk. A legjobb példa erre, ahogy a kispad viselkedett minden sikeres támadásbefejezés vagy jó védekezés után. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, mert emberfelettit küzdött, annak külön örülök, hogy ilyen jól bírtuk a végjátékot. Szeretnénk ezen a szinten folytatni a tavaszunkat, és akkor talán még találkozhatunk néhányszor a Győrrel…"
Nagy küzdelmet hozott a zöld-fehér szuperrangadó " KÉZILABDA › Női NB I
Ambros Martín (Győr): "Látva a Fradi formáját az elmúlt hetekben, elégedettnek kell lennem a döntetlennel, még akkor is, ha győzelemre készültünk, és gyakorlatilag az egész mérkőzésen végig vezettünk. Megvoltak a tiszta lehetőségeink a döntő periódusban, nem egy és nem is kettő, de a második félidőben sokat hibáztunk, és ezeket a hibáinkat kőkeményen megbüntette az ellenfél. Elégedett vagyok a játékosok teljesítményével, hozzáállásával, be kell látni, nem egyszerű legyőzni a Ferencvárost."