Nemzetközi labdarúgás

Reagált a City Guardiola eligazolásának hírére

Olasz sajtóinformációk szerint a Juventus próbálja elcsábítani a Manchester City trénerét, Pep Guardiolát, sőt, az olasz hírügynökség, az AGI már arról is beszámolt, hogy a katalán edző milyen szerződést írt alá a torinóiakkal. Az angol bajnok egyik elnökségi tagja, Alberto Galassi viszont kijelentette, "nonszensz" ez a csomó pletyka, és kategórikusan cáfolta, hogy távozna a sikeredző. Ráadásul még az megnyert FA Kupa döntő előtt maga a tréner is maradási szándékáról beszélt.
 
Az olasz információk szerint egyébként egy négy éves, szezononkénti 24 milliós kontraktust írtak alá Guardiolával, mely június 4-én lép életbe, és 10 nappal azt követően jelentenék be érkezését. 
 
– A Manchester City elnökségi tagjaként nagyon meglepődtem, hogy ezt a halom nonszensz pletykát kellett olvasnom, – mondta Galassi a Sky Sport Italiának. – Először is, az edzőnk maradni akar, és vissza van két év a szerződéséből. Másodszor, egy olyan klub, mint a Juventus soha nem adhatna ki ilyen hírteket. Nem lehetséges, hogy nemsokára bejelentenek egy edzőt úgy, hogy a City-vel még fel sem vették a kapcsolatot. Teljesen alaptalana a hír és hamis. Guardiola nagyon profi, és és nem hiszi, hogy nem figyelünk szavaira. Nem akar elmenni. Az egész probléma nem létezik, mivel a hír sem létezik.
Galassi megerősítette, hogy a Juve elnökhelyettesével, Pavel Nedveddel is a pletykákról. 
 
– Jót nevettünk. Mindkettőnk szerint nevetséges a felvetés. Elnézést kérek a Juventus rajongóktól, de egy másik edzőt kell találniuk. Hagyjuk, hogy Pep élvezze a szabadságát – tette hozzá.
""
Fotó forrása: Matt McNulty – Manchester City/Man City via Getty Images