Nemzetközi labdarúgásSpanyol foci

Reagált a Barca sztárja az Osasuna-meccs huzavonájára

Kép forrása: Aitor Alcalde/Getty Images

Pedri a Hollandia elleni Nemzetek Ligája-továbbjutást követően nyilatkozott, ahol a csütörtöki elhalasztott bajnoki pótlásáról is beszélt.

A spanyol válogatott a visszavágón sem bírt a rivális Oranjéval, így büntetőpárbaj döntött a továbbjutásról. Az utolsó, mindent eldöntő tizenegyest éppen a Barcelona kiválósága értékesítette.

„Nagyon boldog vagyok. Nehéz párharc volt, de nyugodtak maradtunk és elvégeztük a feladatunkat” – mondta Pedri a négy közé jutást követően.

Mint ismert, a gránátvörös-kékek játékosai nem sokat pihenhetnek, hiszen a listavezető csütörtök este már az Osasuna elleni elhalasztott mérkőzését pótolja.

Nincs idő lazítani,  két fontos mérkőzés vár még ránk a héten.

Tette hozzá a középpályás, majd bevallotta, a katalánok kicsit azért fáradnak.

„Kicsit nyúzottak vagyunk, de nem felejthetjük el, hogy mi vagyunk a Barcelona. Ha úgy döntöttek, játszanunk kell csütörtökön, akkor így fogunk tenni és mindent megteszünk, hogy megnyerjük a bajnokságot” – zárta a 22 éves klasszis.

A La Furia Roja a Nemzetek Ligája elődöntőjében Franciaországgal találkozik június elején, Hansi Flick csapatára pedig 27-én az Osasuna, három nappal később pedig a Girona vár a bajnokságban.