Forma-1 / Motorsport

Rázókő: Magára fogad a hétszeres világbajnok

""

Az idei szezonban eddig nemhogy, nem jött ki a lépés Michael Schumachernek, egyszerűen elképesztően szerencsétlen volt. Így az Európa Nagydíj előtt mindössze két ponttal áll a tabella sereghajtói előtt, csak ugyanis a Caterham, a Marussia és a HRT pilótáit sikerült megelőzni, ami valljuk be rettentő ciki egy hétszeres világbajnok számára. Az F1 rekordere az ausztrál szezonnyitón sebességváltó hiba miatt adta fel a versenyt, majd Malajziában tizedik lett. Azt követően Kínában csapata egy boxkiállás után nem rögzítette megfelelően a jobb első kerekét, így az megsérült és ismét ideje korán kellett befejeznie a küzdelmet, pedig második helyről állt ki a kerékcserére. Bahreinben megszerezte második pontját, újabb tizedik helyének köszönhetően. Schumacher a Spanyol Nagydíjon ezután belement hátulról Bruno Senna versenygépébe, így újra kiesett, sőt kapott egy öt rajthelyes büntetést is, amit Monacóban kellett teljesítenie. A hercegségben azonban megmutatta a nagy öreg, hogy még mindig versenyképest, megszerezte ugyanis a pole-pozíciót. Büntetése miatt végül hatodikként rajtolt, ami jól is sikerült neki, egészen addig, amíg Romain Grosjean falhoz nem szorította a startnál. A német klasszis ugyan folytatni tudta a versenyt, de végül ezt is feladta üzemanyagnyomási problémák miatt. A sorozatos szerencsétlenségeket követően Kanadában mindezt betetőzte egy DRS-szárny hiba, ami nyitva maradt autóját úgy, hogy a szerelők teljes testsúlyukkal sem tudták lecsukni.

Az Európa Nagydíjon azonban ismét rámosolygott a szerencse a Mercedes pilótájára, Schumacher ugyanis a kaotikus futam hajrájában a harmadik helyig kapaszkodott fel, miután többen is kiestek előtte. Az F1 jelenlegi rangidőse pedig ezzel 155. alkalommal állhatott fel a dobogóra, hat évvel legutolsó pódiumos pozícióját követően. El is szokott ettől a német pilóta, a verseny utáni interjúk végén ugyanis anyanyelve helyett, angolul köszöntötte a német szurkolóit.

Mindezt pedig egy félig vicces kijelentéssel fejelte meg Schumacher, akitől egy olasz újságíró kérdezte meg, hogy kire fogadna a világbajnokságot illetően? Vettelre, Alonsora vagy Hamiltonra? A hétszeres bajnok pedig csak annyit fűzött ehhez a kérdéshez, elképzelhető, hogy magára tenne. 
 

""A szerkesztő véleménye: Sebességváltó gond, rosszul rögzített kerék, üzemanyagnyomási probléma, hátsószárny beragadás. Szép hibalistát gyűjtött össze az eddigi nyolc futam alatt Schumacher, aki mindezt egy figyelmetlenséggel is megfejelte, mikor belement Senna autójába. Ettől az egy vezetői hibától eltekintve viszont kijárt már a nagy öregnek egy technikai problémáktól mentes futam, sőt egy dobogós eredmény is. Ilyen peches széria után még az sem számít, hogy bizony négyen – Vettel, Grosjean, Maldonado, Hamilton – is kiestek a hétszeres vb-győztes elől, és így lett harmadik. Ilyen a technikai sport, és a harmadik hely, az mindenhogy harmadik hely!
Már teljesen úgy éreztem, mintha elfogyott volna az összes szerencsekártyája Schumachernek, de úgy tűnik, most talált még egyet. Ez bronzos siker pedig nem csak a következő futamokra ad majd lendületet a német rekordernek, hanem esetleges szerződéshosszabbításának is. Schumi pedig bátran fogadna magára, mellette ezt én is megteszem, bár annyira nem vagyok bátor, mint ő, tekintve, hogy csupán 17 pontja van, a vezető Alonsonak pedig 111, én idén csak egy futamgyőzelmet húzok be a neve mellé, de az meglesz.