Forma-1 / Motorsport

Rázókő: Ágaskodó paripa helyett döglött ló a Ferrari

""
Jelenlegi állapotában nemhogy a győzelemért, de a dobogóért sem tud harcba szállni idén a Ferrari, legalábbis Pat Fry ezt nyilatkozta az utolsó előszezonbeli tesztet követően. A Scuderia technikai igazgatója kifejtette, hogy a csapat eddigi teljesítménye miatt rendkívül csalódott, azt azonban hozzátette, igaz, sokszor jóval pesszimistábban látja a helyzetet, mint amilyen ténylegesen is az. A szakember ezzel együtt leszögezte, hogy még rengeteg feladat vár a Ferrari alakulatra. Így nem is csoda, hogy vasárnap Barcelonából az utolsó kollektív tesztnapról már rögtön este hazautazott a teljes csapat, hogy a hét elején egyből folytathassák a munkát Maranellóban.
A ferraris szakember véleményét osztja a csapat spanyol pilótája is, Fernando Alonso ugyanis szintén azt fejtegette vasárnap, hogy még sok, megfeszített tempójú munka vár az istállóra. A versenyző szerint azonban így is szenvedni fog a Scuderia az első világbajnoki futamokon. A kétszeres vb-győztes azért némi optimizmust is belecsempészett mondandójába, Alonso mindehhez hozzáfűzte, hogy az F2012-es kódjelű versenygép azért fokozatosan javul, de még messze sem tökéletes.
""
Még némi ideje – igaz nem sok, alig két hét – azért van az F1 legendás csapatának arra, hogy összeszedje magát, mivel a szezon március 18-án kezdődik az Ausztrál Nagydíjjal.
""A szerkesztő véleménye: Amikor először olvastam Pat Fry és Alonso nyilatkozatát egyszerűen tudomásul vettem, hogy most tényleg egy talicska az idei Ferrari. Aztán némi agyalás után és visszagondolva a tesztekre, a nyilatkozatokra, csak befúródott a gondolataim közé, hogy bizony az olasz csapat akár trükkösen félre is vezetheti riválisait. Ez utóbbi sem áll távol a Scuderiától, amely az egyik legnagyobb taktikus csapat. (Igaz, ezt a címet azért leginkább a Brawn-Todt-Schumacher hármas miatt érdemelte ki).
Mindenesetre, ha az összeesküvés-elméletetek leghalványabb esélyét is félreteszem, akkor is elgondoltató Alonso múlt vasárnapi második ideje a barcelonai teszten. Persze szkeptikusan hozzátehetjük a tesztek legnagyobb általánosítását: a tesztekből messzemenő következtetéseket nem lehet levonni! Igen, tényleg kérdés, hogy ki mire fókuszál, gyorsaságra, beállítás próbálgatásra vagy megbízhatóság figyelésére – bár talán mindezeket egyszerre is érdemes próbálgatni. Ezzel együtt azért a spanyol odatette magát és Räikkönen legjobb idejétől csak 22 századmásodperccel maradt le Barcelonában, ami azért nem is olyan rossz egy félig döglöttnek nevezett lótól.
Mindehhez pedig még az is hozzájön, hogy a tavalyi Ferrari sem volt egy nyerő konstrukció, Alonsonak azért mégis sikerült behúznia vele egy győzelmet, és ha idén mégis bejön a Scuderia radikális újításokkal tervezett autója, akár többre is képes lehet.