Spanyol foci

Rashford marad Barcelonában? – a jelek egy irányba mutatnak

Kép forrása: Clive Mason/Getty Images

A Manchester United kölcsönjátékosa, Marcus Rashford a jelek szerint a Barcelona kötelékében maradhat a kölcsönidőszaka lejárta után, jövő nyáron.

A Barcelona állítólag elégedett Rashford fejlődésével, aki legutóbb a Newcastle United ellen a Bajnokok Ligájában duplázni tudott. A 27 éves támadó az utóbbi három meccsén két gólt és két gólpasszt jegyzett, és eddig sok spanyol szurkolót lenyűgözött.

Egyértelmű, hogy Old Trafford-i pályafutása véget ért, és nem tér vissza a Unitedhez, miután gyakorlatilag megszakította kapcsolatait a klubbal.

Ugyanakkor a spanyol futbalelemző, Guillem Balague a Sky Sportsnak elmondta, hogy még túl korai lenne kijelenteni, Rashford a Barcelonánál marad.

„Szerintem még korai ezt mondani, az alapján beszélek, amit a klubtól hallok. Elég egyértelműen hozzáad valami újat, és az az elképzelés, hogy miután az Aston Villánál tanult a pozíciós játékról, most a Barcelonánál alkalmazza ezt” – kezdte az elemző.

„Az emberek azt mondják a csapaton belül, hogy lázadnia kellene a helyzet ellen. Ha nem játszik, keményebben kell dolgoznia, vagy legalább éreztetnie kell, hogy igazán akarja, de ő nem ilyen típus. Az, ami jellemzi, hogy amikor lehetőséget kap, két kézzel megragadja, ahogy a két góllal is tette (Newcastle ellen)” – tette hozzá.

„A szünetben állt be Raphina helyére, ami nagy dolog – ez azt mutatja, hogy bíznak benne, és folytatnia kell. Január, február lehet majd az az időpont, amikor talán döntés születik” – mondta Balague.

Rashford helyzete azért is érdekes, mert Robert Lewandowski, aki a múlt hónapban töltötte be a 37-et, valószínűleg kitölti a szezon végén lejáró szerződését. Az angol válogatott játékosnak bizonyítania kell, ha a legendás csatár utódja akar lenni, mivel Hansi Flick menedzser szorosan figyeli őt.