Ránk szakad a Puskás Stadion? – Kis magyar stadiontörténelem, 1. rész

Minden magyar futballrajongónak van személyes emléke a Puskás Stadionról. Nosztalgikus képek jelennek meg az olvasók szeme előtt, korosztálytól függően. Vannak olyanok, akik a kettős rangadókra emlékeznek, a méltán népszerű SZÚR-okra, a zsúfolt lelátókra, százezres tömegre. A középkorúak már nem látták Albertet és Benét játszani az akkori Népstadion pályáján, de élénken él emlékezetükben Nyilasi, Détári, a magyar-brazil, kupadöntők sora, esetleg az atlétika világbajnokság. A nem fociőrültek számára is emlékezetes lehetett a Queen, vagy a U2 koncertje.

A mai fiatalok szerencsésebb esetben ott lehettek 2000-ben az olaszok elleni mérkőzésen, amikor utoljára engedték megnyitni a teljes felső karéjt, és hetvenezren ugrálhattak Horváth Ferenc becsúszós gólját látva, ami akkor is csak az egyenlítéshez volt elég, de tétmeccsen, az Eb-ezüstérmes ellen. Akkor még mindannyian reménykedtünk abban, hogy labdarúgásunkkal együtt a stadion is szépülni fog, de az évek alatt elkészített kétmillió terv és makett után is csak az egykor fenséges, mára inkább lepusztult stadion látványa fogadja a meccsre igyekvőket. Manapság sem nyújt rossz látványt a létesítmény egy-egy "teltházas" mérkőzésen, főleg mostanában, amikor létezik valamilyen szinten ütőképes magyar válogatott is, de a szomorú valóság az, hogy a "ki nem ugrál" rigmusra csak óvatosan szabad reagálni, nehogy meginduljon az építmény a szoborpark felé.

Már 1896-ban tervek születtek egy budapesti nemzeti stadion felépítésére, amikor szóba került, hogy fővárosunk kapja meg az első újkori olimpiát. A görögök mégis elvállalták nagy kegyesen a rendezést, de az új stadion építése továbra is napirenden maradt. Budapest megpályázta, és megkapta az 1920-as olimpia rendezési jogát, azonban a monarchiával együtt ez az esemény is széthullt az első világháború miatt. A harmincas években megtervezték az arénát a Vérmezőre, a városligetbe, a Margit-szigetre, Pasarétre, de a háború megint csak közbe szólt, az építkezésből nem lett semmi.

1945-ben a Népstadion megalkotása bekerült a hároméves tervbe, és hogy az elvtársak nem a levegőbe beszéltek, azt bizonyította, hogy 1948. július 13-án megkezdődtek az építési munkálatok. Az első kapavágást Tildy Zoltán végezte el, majd a Stadionépítő Vállalat munkásai megtöltöttek három csillét földdel, amit tíz méterrel arrébb kiborítottak.A főépítész Dávid Károly volt, a jelképes kezdet után gőzerővel folytatták a munkálatokat, az építésbe önkéntesek ezreit vonták be. Forgatták a lapátot a válogatott tagjaitól kezdve lelkes pártmunkások, és öt évvel később felavathatták az új Népstadiont.A ma már nem funkcionáló eredeti díszpáholyt egy alagút kötötte össze az István utcai kapuval, ez a megoldás az ÁVH kérésére született meg, a pártvezetők védelmének érdekében. A nyitómérkőzés egy Honvéd-Szpartak Moszkva meccs volt, a magyar csapat 3-2-re diadalmaskodott. A lelátón helyet foglalt Avery Brundage, a NOB akkori elnöke is, igaz, hogy csak a sajtóteraszon, mivel Rákosi pajtás nem volt hajlandó egy levegőt szívni a nyugati imperialista-kapitalista világ képviselőjével. A rossznyelvek szerint emiatt is maradt alul Budapest a Rómával a párharcban ami az 1960-as olimpia megrendezéséért folyt.

A stadiont felszerelték egy szép új eredményjelzővel is, aminek a vezérlése nem akart működni, de azt ugye mégsem lehetett megtenni, hogy a szocialista haladás vívmánya bekrepáljon, ezért a technikusok a mérkőzés alatt hátulról kötözgették a vezetékeket, hogy mikor melyik izzó égjen, az aktuális eredmény függvényében. A legtöbben a magyar-osztrák mérkőzést nézték meg, mintegy 104 ezren.

Az intézmény első igazgatója az olimpiai bajnok kalapácsvető, Németh Imre lett. 1959-ben a stadion villanyvilágítást kapott a Philips jóvoltából, amit négy vasbeton oszlopra szereltek fel. A lelátókat 83 ezresre csökkentették, ami az állóhelyek rovására ment.

1996-ban székesítették a lelátó alsó részét, majd az 1998-as atlétikai világbajnokságra 1 milliárd forintos felújítást végeztek el, statikailag megerősítették a felső karéjt. 2001-ben kicserélték a világítást, és további széksorokat szereltek fel. 2002-ben átnevezték Puskás Ferenc Stadionra. Utoljára 2005-ben, a DVSC-Manchester United Bajnokok Ligája mérkőzésre engedtek be nézőket a felső részre, majd a statikai vizsgálatok kiderítették, hogy egy 260 ponton történő megerősítés után is életveszélyes a felső karéj, tehát végleg lezárták ezt a részt.

2011-re ott tartunk, hogy az elmúlt öt évben különböző stadiontervek születtek, egyes elképzelések szerint a régi aréna helyén építenék fel az újat, mások a Fehér útra költöztetnék a létesítményt, sőt, az is előkerült, hogy a régi stadion falai közé építenének egy új, multifunkcionális stadiont. Akárhogy figyeltünk, nem sikerült kiszúrni kotrógépeket az októberi magyar-finn meccs után, pedig egy kotrógép némileg nagyobb dolog, mint egy zacskó szotyi. A kormány végül áldását adta egy új stadion építésére, de ez pont olyan, mint a katonaságnál az eltávozás volt: akkor biztos, ha visszafelé jössz belőle.

Nézzük először a különféle látványterveket:

Ezzel szemben a mai valóság, zöldell a fű a régi stadionban:

A kerítéseket már elbontották, első lépsnek megteszi:

Az építkezés enyhén szólva sem tart a célegyenesben:

A toronyépület már megújult:

Az elfelejtett díszpáholy:

Széksorok a betonon:

Innen egészen kultúrált:

A régi sajtópáholy:

A felújított játékoskijáró:

Bealkonyul az egykori Népstadionnak?

A díszpáholy:

A stadion első vezetője:

Ahol a magyar válogatott öltözik:

Sosem volt használva:

Nem túl modern:

Reméljük nem szárad rá a lakat:

Életveszélyes:

Rozsdásodik:

Igény lenne az új stadionra, megtelnének a széksorok:

Hamarosan csak emlék: