Nemzetközi labdarúgásOlasz foci

Ranieri támadó csapatot akar faragni az AS Romából

Kép forrása: Getty Images

„Az AS Roma bebizonyította, hogy nem felejtett el játszani” - Így értékelte a csapat nemrégiben kinevezett vezetőedzője Claudio Ranieri, a Tottenham elleni 2-2-es Európa-liga döntetlent.

Ranieri második meccsén ült az AS Roma kispadján és megszerezte első pontját.

Az ősz mester nem kapott könnyű feladatot, hiszen bemutatkozásnak az olasz éllovas Napoli ellen játszott a csapata, majd utazhatott Londonba. Ahol az a Tottenham volt az ellenfele, amely a hétvégén „elgázolta” a Manchester Cityt.

Az Európa-liga meccs hőse aztán az a Mats Hummesl lett, aki az előző tréner, Ivan Juric alatt kegyvesztett volt.

Ezúttal kezdő volt, de sikerült összehoznia egy büntetőt rögtön a meccs elején, ezzel vezetett hazai környezetben a Tottenham.

Az olasz gárda azonban ezúttal régi erényeit csillogtatta. Hiszen kétszer egyenlített a meccsen és egy pillanatra sem tört meg annak ellenére, hogy két gólját vette el a VAR les miatt. A csattanó pedig a hosszabbítás perceiben következett.

Ekkor a szeptemberben igazolt és Ranieri érkezéséig mellőzött Hummels egyenlített. De ez a döntetlen valószínűleg sokkal többet jelent a gárdának, mint egy pont.

„A fiúk valóban nagyszerű teljesítményt nyújtottak. Nem voltam elégedett a Napoli elleni meccsel, mivel nem szeretek csak védekezni és nem ezt akartam üzenni a szurkolóknak” – nyilatkozott a mérkőzés utána Ranieri a Sky Sport Italiának.

„Ezúttal nagyon világos voltam, elmondtam a játékosoknak, hogy nem akarok olyan csapatot, amely csak védekezik.”

Így egy rendkívül szórakoztató meccs sikeredett, hiszen a Tottenham 24, míg a AS Roma 18 alkalommal lőtt kapura.

„Bármely klub szurkolói szeretik azt a csapatot, amelyik győzni próbál. Eléred vagy sem, de az a fontos, hogy mindent megtegyél a győzelemért, ne pedig várj csak a sikerre.”

Vagyis a trénerrel új korszak köszönt be a Farkasoknál.

„Az egész meccsen egy pillanatig sem adták fel. Mondtam nekik, hogy az eredmény fontos, de a teljesítmény még inkább, mert szükségem van rá, hogy bebizonyítsuk a szurkolóknak, hogy nem felejtettünk el futballozni.”

Hummelsnek eddig egy rémálom volt az idei szezon öngólokkal és védekezési hibákkal, amit tetézett az is, hogy ezt a meccset is tizenegyessel kezdte. De aztán az ő gólja hozta a pontot a hajrában.

„Hummels hihetetlen tapasztalattal rendelkezik, biztonságérzetet adott a védelemnek úgy, hogy közel sem teljesen fitt. Meggyőződésem, hogy nagyon sokat fog hozni a Romának, és a szurkolók nagyon boldogok lesznek, hogy újra felfedezhetik azt a játékost, akit csodáltak, amikor Németországban játszott.”

A látottak és az elmondottak alapján valóban megkezdődött a Ranieri-korszak Rómában.