Ranieri háttal ült a Roma meccsnek, Riise bocsánatot kért
A vezetőedző szerint csapata mindent megtett a győzelemért, de a nüanszok az ukránokat segítették. – Douglas Costa egyszerűen egy fenomén, óriási bal lába van. A Donyeck komoly eredményeket érhet még el a jövőben, mintha a Barcelonát láttam volna játszani. A bekapott gyors gól után szétestünk, de a második félidőben csodálatosan futballoztunk.
Ranieri mindössze annyit felejt el, hogy amikor a csapat szerette volna megköszönni a szurkolást a közönségnek, a tábor enyhén szólva is énekben szidalmazta kedvenceit.
A meccs legnagyobb hibáját, a norvég John Arne Riise követte el 2-1-es ukrán előnynél. Az ő passzából született gyakorlatilag a harmadik gól. – Sajnálom ezt a szituációt, megértem, ha most nem vagyok a szurkolók kedvence, igyekezni fogok kijavítani a hibáimat.
Fotó: uefa.com