Nemzetközi labdarúgás

Rangadó vár a Chelsea-re, ha nem nyer, élre állhat a Liverpool

 

""

 
 
Antonio Conte vezetőedző együttese 2-1-re győzött a londoni derbin, sorozatban hetedik meccsét nyerte meg, a Tottenham ugyanakkor – a mezőnyből utolsóként – elveszítette veretlenségét. A legutóbb Burnleyben a gólkirályjelölt Sergio Agüero duplájával győztes City hátránya mindössze egy pont a Chelsea mögött, és Josep Guardiola tanítványai mellett szól, hogy nem kaptak ki legutóbbi hat tétmérkőzésükön. A manchesteriekre mindemellett nehéz december vár, ugyanis a Chelsea után az Arsenallal és a Liverpoollal is összecsapnak.
 
A negyedik Arsenal 19 tétmérkőzés óta veretlen, s jó esélye van arra, hogy ez a sorozata a tabellán 16. West Ham stadionjában sem szakad meg. A londoniak dolgát nehezíti, hogy az októberben térdproblémákkal kidőlt spanyol Santi Cazorlára bokaműtét vár, és további három hónapig nem futballozhat.
 
Az ötödik Tottenham odahaza, az utolsó előtti Swansea City ellen javíthat – amely kilencgólos meccset nyert szombaton -, míg a második és 11 bajnoki óta veretlen Liverpool az élre is ugorhat, ha elhozza a három pontot Bournemouth-ból. Jürgen Klopp vezetőedző ugyanakkor nem számíthat kulcsemberei közül a sérült Philippe Coutinhóra, Adam Lallanára és Daniel Sturridge-re sem.
 
A címvédő Leicester City már csak két pontra van a kiesőzónától, így Claudio Ranieri együttese várhatóan győzelemre készül a sereghajtó Sunderland ellen. A bajnokcsapat ellen szól, hogy idegenben még nyeretlen ebben az idényben. 
 
Premier League, 14. forduló:
 
szombat:
 
Manchester City-Chelsea 13.30
Crystal Palace-Southampton 16.00
Stoke City-Burnley 16.00
Sunderland-Leicester City 16.00
Tottenham Hotspur-Swansea City 16.00
West Bromwich Albion-Watford 16.00
West Ham United-Arsenal 18.30
 
vasárnap:
 
Bournemouth-Liverpool 14.30
Everton-Manchester United 17.00
 
hétfő:
 
Middlesbrough-Hull City 21.00