Bajnokok Ligája

Rangadó Manchesterben, míg a Barcelona Brugge-ben javíthat a Bajnokok Ligájában szerdán

Kép forrása: Getty Images

A Borussia Dortmund a Manchester City vendége lesz a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának negyedik fordulójában, a szerdai játéknap rangadóján.

Három kör után mindkét együttes veretlen a főtáblán, és jelenleg mindkettő az egyenes ági nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.

A hatodik Dortmund a Juventus vendégeként játszott elsőkörös döntetlen után otthon 4-1-re verte az Athletic Bilbaót, majd legutóbb 4-2-re nyert a dán Köbenhavn vendégeként.

A hetedik City először 2-0-ra diadalmaskodott otthon az olasz bajnoki címvédő Napoli felett. Majd Monacóban 2-2-t játszott. Két hete pedig a Villarreal vendégeként győzött ismét 2-0-ra.

A két csapat közös Bajnokok Ligája-történelme hat mérkőzést számlál és manchesteri fölényt mutat.

A City a 2021-es negyeddöntős párharcban otthon és idegenben is 2-1-re nyert, 2022-ben pedig a csoportkörben ugyanilyen arányban verte a Borussiát hazai környezetben, hogy aztán Dortmundban gól nélküli döntetlennel zárjanak a felek.

Ezeket a meccseket megelőzően 2012-ben találkoztak egymással, s Németországban hazai sikerrel, Angliában pedig 1-1-es döntetlennel zárult a találkozójuk a csoportkörben.

Ami az együttesek jelenlegi formáját illeti, a Borussia négymeccses sikersorozattal a háta mögött utazik Manchesterbe. Míg a Josep Guardiola által irányított házigazdák az Aston Villától elszenvedett október 26-i 1-0-s vereség óta a Ligakupában és a Premier League-ben is 3-1-es győzelmet arattak, utóbbi összecsapást – a Bournemouth megverését – követően pedig a második helyre jöttek fel az angol bajnoki tabellán a hatpontos előnnyel listavezető Arsenal mögé.

Ezen a meccsen Erling Haaland két gólt lőtt, a norvég csatár a BL-ben 51 meccsen eddig 53-szor volt eredményes.

Hiányzók tekintetében a rendelkezésre álló információk alapján sem a City, sem pedig a Dortmund nem áll rosszul. Gyakorlatilag mindkét vezetőedző a megközelítőleg legerősebb összeállításban küldheti pályára a csapatát.

Akinek pedig ezen a meccsen sikerül begyűjtenie a három pontot, az nagy lépést tesz a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőbe jutás felé.

Szintén szerdán lép pályára a Ferencvárost a selejtező utolsó körében búcsúztató azeri Qarabag. Amely már két mérkőzést is nyert az alapszakaszban.

Ezúttal azonban igazán komoly erőfelmérő előtt áll, mivel a Chelsea látogat Bakuba.

A százszázalékos mérleggel, kapott gól nélkül harmadik Internazionaléra a papírforma szerint könnyűnek mondható összecsapás vár. Mert a BL-szezon egyik meglepetéscsapata, a legrangosabb európai kupasorozat főtábláján története során először szereplő kazah Kajrat Almati lesz a vendége.

Érdekesnek ígérkezik még a szerdai programból az FC Barcelona vendégjátéka a Club Brugge otthonában. Valamint a Newcastle United-Athletic Bilbao összecsapás és az Olympique Marseille-Atalanta találkozó.

A nyolcfordulós alapszakaszból a tabella első nyolc helyezettje rögtön a nyolcaddöntőbe kerül. A 9-24. helyezett csapatok keresztbe játszanak egymással a 16 közé jutásért, az utolsó 12 együttes pedig kiesik.

A nyolcaddöntőbe kerülésért februárban küzdenek az érintett csapatok. A nyolcaddöntő meccsei március 10-11-én, illetve 17-18-án lesznek, a negyeddöntő összecsapásait április 7-8-án és 14-15-én rendezik. Az elődöntő meccseire pedig április 28-29-én, valamint május 5-6-án kerül sor.

A döntőt Budapesten, a Puskás Arénában rendezik május 30-án 18 órától.