Egyéb sportok

Rajtunk lesz a világ szeme!

Peák szerdán Budapesten vehette át új csapata mezét, amelyben augusztus 1-jétől gyakornokként fog tekerni.
Peák elmondta, jó és nagy lehetőség lenne, ha rajthoz állhatna a Giro d’Italia jövő évi budapesti rajtján.
Kiemelte ugyanakkor: nagy felelősség és a korábbi tapasztalatainál lényegesen nagyobb versenymennyiség a Grand Tour-viadal, így csak abban az esetben indul, ha a csapat és ő is úgy érzi, készen áll rá.
 
""
Peák nagy felelősséggel tekint a 2020-as Giro d’Italiára, amelynek rajtja Budapesten lesz.
Fotó: Tim de Waele/Corbis via Getty Images
 
"A csapatnak a népszerűsítésük szempontjából jó lenne az indulásom. De azt is fegyelembe kell venni, hogy a három hétből az első három szakasz van Magyarországon, Olaszországban viszont kétszáz kilométer fölötti szakaszok és a komoly hegyek várnak a mezőnyre, amelynek mondjuk a Mortirolót is meg kell másznia" – fogalmazott Peák, aki a múlt heti ob-k közül a mezőnyversenyen második, az időfutamon pedig harmadik lett. Kifejtette: az újdonsült profik az első két évben legalább egy Grand Tour-on szoktak indulni.
Az első évben talán a Vuelta a Espana, a másodikban esetleg a Giro- vagy a Vuelta-részvétel lehet reális a formája függvényében.
"Szeretnék indulni, de csak ha teljesen készen leszek rá" – mondta. Megemlítette: természetesen sok versenyen segítő lesz, hisz több olyan kerékpáros is van a Mitchelton-Scottban, akik magas szintet képviselnek a sportágban.
 
A legmagasabb versenystátuszú ausztrál csapat múlt csütörtökön honlapján jelentette be, hogy a 20 éves magyar versenyző 2020-tól hozzájuk igazol. Itt teker a tavalyi Vuelta a Espana összetett győztese, a brit Simon Yates. A World Tour kategóriába 18 csapat tartozik.
A tavaly mezőnyversenyben és időfutamban is országos bajnok, a 2017-es Tour de Hongrie összetettjében második Peák az év első felében a legjobb U23-as csapatnak tartott holland SEG Racing Academyben teker, tavaly ősszel pedig a belga, ugyancsak az elitcsapatok közé tartozó Quick-Step Floorsszal készülhetett.
 
""
A magyar kerékpáros a Quick Step csapatával edzett, mielőtt a Mitchelton-Scott ajánlatot tett neki.
Fotó: Justin Setterfield/Getty Images
 
Princzinger Péter, a magyar szövetség elnöke úgy fogalmazott: Magyarország visszakapaszkodott a kerékpársport világszínpadára.
Kifejtette: egy ilyen sikerhez szükséges a versenyző Istentől kapott tehetsége; a rengeteg befektetett munka; valamint a támogató háttér a családtól és a kerékpáros szakemberektől.
Mint mondta, az all-rounder Peák jelenleg a legjobb magyar országúti bringás.
Hangsúlyozta: angolul a "peak" csúcsot jelent, s reményét fejezte ki, hogy Peák nevéhez híven sok csúcsot fog megdönteni, és dicsőséget szerez a Mitcheltonnal és Magyarországnak is.
 
""
Peák lehet az első magyar Bodrogi László óta, aki a nagy háromhetes körversenyek valamelyikén elindulhat.
Fotó: Tim de Waele/Getty Images
 
Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos leszögezte: nemrég új időszámítás kezdődött a magyar kerékpársport történetében.
Felidézte, hat éve nem volt Tour de Hongrie, több sportági szövetség volt és számos más probléma is fennállt. Most viszont – mint mondta – nagyszerű a csillagállás, és egymást érik a meglepetésszerű események. Ezek sorában megemlítette a jövő évi budapesti Giro-rajtot, a magyar körverseny ugrásszerű fejlődését, illetve egy rendkívül tehetséges és fiatal kerékpáros generáció berobbanását.
 
Célként fogalmazta meg, hogy Bodrogi László után legyen újra magyar induló Grand Tour-versenyen.
"Ha Barna jól teljesít, van esélye, hogy már a Girón el is indulhat, ám ehhez nem választott könnyű utat. Egy rendkívül erős csapat Grand Tour-keretébe nehéz bekerülni" -mondta.
Példaként a labdarúgást hozta fel, ahol a Real Madrid vagy a Barcelona keretében lévő játékos nem biztos, hogy pályára lép a Bajnokok Ligája döntőjében.
Kitért rá, a Giro hatása már most is érezhető, és reménykedik benne, hogy Peák generációjának fejlődéséhez további nagy lendületet fog adni.
 
""
"Peák új családhoz került" – ezt mondta Shayne Bannan, a Mitchelton-Scott csapatigazgatója.
Fotó: Tim de Waele/Getty Images
 
Shayne Bannan, a Mitchelton-Scott csapatigazgatója átadta Peáknak a hivatalos csapatmezt, majd úgy fogalmazott: Peák új kerékpáros családja lesznek, ahová kétéves szerződést írt alá, de ez akár tíz év is lehet. Mint mondta, pozitív környezetet fognak biztosítani fejlődéséhez.
Az MTI kérdésére elmondta, már három éve figyelték Peák fejlődését, a Quick-Stepnél töltött gyakornoki időszaka alatt és a SEG Racingnél is jó visszajelzéseket kaptak a munkájáról, eredményeiről.
"Készen áll arra, hogy 2020-tól a legmagasabb, World Tour-szinten versenyezzen" – mondta.
 
""
Bannan véleménye alapján Peák már 2020-ban készen áll arra, hogy World Tour-szintű kerékpáros legyen.
Fotó: GreenEdge Cycling
 
Az MTI érdeklődésére úgy fogalmazott: egyelőre még nem lehet arról beszélni, Peák mikor indulhat először Grand Tour-versenyen, ezt a csapattal töltött edzőtáborok, első viadalok után lehet majd leghamarabb látni. Leszögezte: a magyar kerékpáros nagyszerű eredményeket ért el, de a World Tour szint más. Ezért óvatosak lesznek, a fokozatosságot támogatják a fejlődésében, hogy ezáltal igazi profivá váljon. Megemlítette, büszkék arra, hogy fiataloknak is lehetőséget adnak, s Peák Barnabással már hat tehetség van a keretükben.