A várakozásoknak megfelelően Rafael Nadal bejutott a Barcelonában zajló salakpályás torna döntőjébe. A világranglista második helyén álló Nadal az elődöntőben honfitárását, Fernando Verdascót ütötte ki. A kilencedik helyen kiemelt Verdasconak esélye sem volt a térdsérülése után fantasztikus formában játszó Nadal ellen.
Az első szettet 6:0-ra nyerte meg Nadal. A második játszmában Verdasco feljavult, ezt bizonyítja, hogy négy játékot meg tudott nyerni, igaz világklasszis ellenfele már nem pörgött olyan magas szinte, mint a mérkőzés első szettjében. Érdekesség, hogy a huszonöt esztendős manacori születésű teniszező hetedszer nyerheti meg a barcelonai tornát, amelyen már 33 mérkőzés óta veretlen.
Nadal döntőbeli ellenfele David Ferrer lesz. A harmadik helyen kiemelt spanyol teniszező két szoros szettben (7:6; 7:6) fektette két vállra az Andy Murray-t kiszerváló Milos Raonicot. Érdekesség, hogy Nadal és Ferrer ezidáig három döntőt vívott egymás ellen. Mindegyik finálét Nadal nyerte meg.
| ATP 500, Barcelona Open Banco Sabadell, Barcelona (1 627 500 euró, salak) Elődöntők: Nadal (spanyol, 1.)–Verdasco (spanyol, 9.) 6:0, 6:4 Ferrer (spanyol, 3.)–Raonic (kanadai, 11.) 7:6, 7:6 |