Forma-1 / Motorsport

Ráesett a motor Doviziosora, műteni kellett

""

Szombaton már meg is műtötték Bolognában Andrea Dovizioso-t, a gyorsaságimotoros-világbajnokság csúcskategóriájának versenyzőjét. A tavalyi bronzérmes motoros még csütörtökön szenvedett balesetet Algheróban, ahol a Hondától 2011 végén távozó olasz új csapata, a Tech 3 Yamaháját tesztelte. Az edzés idején hatalmas, viharos szél fújt a pályán, melyet ráadásul homokkal is beterített, mindennek köszönhetően pedig Dovizioso – nem is nagy sebességnél – elvesztette ""uralmát a motor felett és elbukott. Az esést követően versenygépe ráesett a pilótára, akinek így két helyen is eltört a jobb kulcscsontja. A MotoGP versenyzőjét Giuseppe Porcellini műtötte meg, aki tavaly Valentino Rossi operációját is végezte. Doviziosonak a másfélórás beavatkozás során egy nyolc csavarral rögzített lemezt raktak a vállába a szakemberek, az eljárás során pedig komplikáció nem merült fel. Hervé Poncharal, a Tech 3 csapatmenedzsere kifejtette, kéthétnyi pihenés után, január végén a malajziai teszten már motorra ül és folytatja a tesztelést a 125 köbcenti 2004-es világbajnoka. A francia istálló vezetője hozzátette, egyáltalán nem aggódik attól, hogy a három hét múlva Sepangban zajló teszten nem lesz ott új versenyzője, hiszen, mint ahogy elmondta, az előző szezonban a királykategória két másik motorosa, Colin Edwards és Cal Crutchlow is hasonló sérülés után épült fel ilyen rövid időn belül. Normál esetben az orvosok szerint egy ilyen sérülésből a felgyógyulás legalább 60 napot vesz igénybe.