Forma-1 / Motorsport

Quesnel szerint az IRC két éven belül megszünhet

A Skoda két-három gyári Fabia S2000-est indított minden IRC futamon – ráadásul megnyerték mind az egyéni, mind a konstruktőri bajnokságot. Ezzel szemben a Peugeot beszállító csapatai sokkal kisebb költségvetésből gazdálkodhattak és kevesebbet tudtak a 207-es fejlesztésére is szánni.

Quesnel így nyilatkozott: – Mint ahogy már elmondtam, értem, hogy a Skoda milyen játékot játszik és értem az IRC válaszát is erre – hogy a széria nyitott, de mi fog történni két éven belül, amikor a Skodának egy, kettő, vagy három bajnoki címe lesz? Az IRC kiürül majd, mert senki sem fogja tudni felvenni a versenyt velük.

Talán jövőre harcba indítom a DS3-at és a vörös hadseregemet, akkor pedig a Skodának vége lesz. Csak sajnos ebben az esetben a Peugeot-nak is ki kell majd vonulnia. Ez a veszélye annak, ami jelenleg folyik a bajnokságban, ezért figyelmeztetem az IRC szervezőit, hogy vigyázzanak.

Obendorfer Anna (girlsonrally.com)