Forma-1 / Motorsport

Quad: Szabó Krisztián idén már a felnőtt bajnoki címért küzdhet

""
Az OXXO Energy Drink támogatott versenyzője lett a mindössze 20 éves Szabó Krisztián, aki már kétszeres Junior Autocross Európa-bajnok.

Krisztián tehetsége, és elhivatottsága úgy néz ki örökletes, hiszen édesapja, az a Szabó László, aki kétszeres magyar bajnok Terep Rally quad kategóriában, volt szakasz győztes a 2008-as Central Europe Dakar rallyn.

Krisztián 2009-ben, és 2010-ben megnyerte a Junior Autocross Európa-bajnokságot, 2010-ben az FIA az év tehetségének választotta, 2011-ben pedig már a felnőzztek között bizonyíthatott, a Buggy 1600-as kategóriában, ahol a 6-ik helyen végzett az Európa-bajnokságon, és elnyerte az év extrém sportolója díjat is. Pályafutása fiatalabb korában indult, szinte mindent megnyert, ahol elindult, ezek között szerepel például, hogy 2008-as Sícross ifjúsági magyar bajnok, a Sí diákolimpia első helyezettje, de ugyanebben az évben megnyerte az Autocross Országos Bajnokságot is, ahol 2009-ben második, a Közép Európai-zóna Kupán pedig junior kategóriában az összetett 3-ik helyen végzett.

Idén már a felnőttek között szeretné elhódítani a Európa-bajnoki címet, mint az OXXO Energy Drink versenyzője.

""