Nemzetközi labdarúgás

Puskásra emlékeztek Madridban

"Pancho univerzális" – fogalmazott Julio César Iglesias, neves spanyol sportújságíró, az esemény házigazdája, aki szerint a Spanyolországban Pancho becenéven közismerté vált Puskás Öcsi neve bárhol elhangzik, mindenki azonnal tudja, kiről is van szó. Felidézte több legendás gólját, de olyan részletességgel, mintha épp most közvetítené. "Ő a futballtörténelem része" – jegyezte meg.
 
"Puskás azonban nemcsak a góljai és a sportteljesítménye miatt vált példaképpé, hanem emberi helytállása, segítőkészsége is predesztinálta erre. Nem volt olyan ember már magyarországi pályafutása során sem, aki ha kéréssel fordult hozzá, vagy bajba került, ne számíthatott volna a segítségére. Puskás Spanyolországban is mindenkinek igyekezett segíteni, különösen, ha idegenbe szakadt magyarról volt szó" – fogalmazott a megemlékezésen mondott beszédében Gulyás Gergely, a magyar parlament alelnöke, akik egyúttal megköszönte a Real Madridnak és a spanyol futballvilágnak, hogy 60 évvel ezelőtt jótékonysági futballmeccset rendeztek az 1956-os forradalom után külföldön maradt magyar játékosok, köztük Puskás megsegítésére.
 
""
 
"Azt akarta, hogy körülötte mindenki boldog legyen. (…) Mindenkit egyenrangúként kezelt" – mondta róla barátja, Tóth-Zele József, az Atlético de Madrid volt játékosa a megemlékezésen. Pancho emberségét, nyitottságát, és jószívét emelték ki egykori játékostársai közül Francisco Gento és José Emilio Santamaría is.
 
"Az egyik legjobb játékos volt, akit ismertem" – mondta róla Enrique Pérez Díaz (Pachín).
 
Amancio Amaro, mielőtt beszélni kezdett Puskásról, a tiszteletadás jelekét felállt a pódiumon levő asztaltól, és amellett, hogy felidézte és méltatta rendkívüli sportteljesítményét, beszélt a Puskásra jellemző külsőségekről is, amelyek egyedivé tették: a mindig kifogástalan megjelenés, a gondosan hátrazselézett haj, és a látványos pocak.
 
Szöllősi György, a Puskás-biográfia szerzője elmondta, hogy ezt a Puskást, a Real Madridban játszó Panchót Magyarországon nem ismerték, és csak utólag ismerhették meg, mert miután elhagyta az országot, nevét évtizedeken át nem lehetett leírni sem, eredményeiről nem lehetett tudósítani.
 
Puskás Ferenc az 1956-os forradalom leverése után került Spanyolországba, ahol 1958 és 1966 között játszott a királyi klubban. Pancho összesen 528 meccsen lépett pályára a lila-fehér mezben, és 512 gólt lőtt.
Az évfordulós megemlékezést Magyarország madridi nagykövetsége, a Real Madrid, a Real Madrid Magyar Szurkolói Klubja és a magyarországi Puskás Akadémia szervezte.