Magyar foci

Puskás Akadémia vagy Mol Fehérvár?

Egyetlen fontos kérdés maradt az utolsó, 33. fordulóra a labdarúgó OTP Bank Ligában, hogy a Puskás Akadémia vagy a MOL Fehérvár FC zár ezüstérmesként?

Kétpontos előnyüknek köszönhetően a felcsútiak vannak kedvezőbb helyzetben, számukra már a döntetlen is elég, hogy bebiztosítsák történetük eddigi legjobb szereplését. A tavaly bronzérmes gárda ugyanakkor kifejezetten rossz formában van, sorozatban három vereséggel a háta mögött várja a sereghajtó és már kiesett Budafok elleni hazai összecsapást.

Ennek ellenére meglepetés lenne, ha nem sikerülne megőriznie a második helyét, mivel a fővárosiak kilenc kör óta nyeretlenek, ráadásul ebben az időszakban csak egyszer tudtak döntetlent elérni.

A harmadik helyen álló MOL Fehérvár a másik kieső csapat, a Diósgyőri VTK vendége lesz. Mindkét gárda csalódottan léphet pályára, mivel előbbi hétfőn elvesztette a MOL Magyar Kupa döntőjét az Újpesttel szemben, míg utóbbi kiesése vasárnap pecsételődött meg annak ellenére, hogy az előző négy bajnokiján tíz pontot gyűjtött.

Szabics Imre vezetőedző tanítványai csakis akkor előzhetik meg a Puskás Akadémiát, ha nyernek Miskolcon, miközben a rivális kikap, mert ha csak ledolgozzák kétpontos hátrányukat, akkor a több győzelem ugyanúgy a felcsútiaknak kedvezne.

Papíron a MOL Fehérvárnak még a Konferencia Liga-indulást jelentő harmadik helye sem biztos, de a negyedik Paksi FC esélye inkább csak elméleti. A mezőnyben kimagaslóan legtöbb gólt szerzett zöld-fehérek úgy előzhetnek, ha Kisvárdán begyűjtik a három pontot, a MOL Fehérvár vereséget szenved a DVTK vendégeként, a két meccsen pedig összesen legalább tízgólos lesz a gólkülönbség.

A sorozatban harmadszor bajnok Ferencváros a Budapest Honvéd vendégeként búcsúztatja a szezont szombaton. A meccs egyetlen tétje, hogy a zöld-fehérek a 2015/16-os szezonban bevezetett jelenlegi rendszerben megdöntik-e a pontrekordot: döntetlennel beállítanák, győzelemmel pedig felülmúlnák a saját, 76 pontos csúcsukat. A találkozót követően az Albert Flórián-szobornál lesz az ünnepség és az OTP Bank Liga megnyeréséért járó serleg átadása.

A záróforduló az MTK mezőkövesdi vendégjátékával kezdődik pénteken, a kupagyőztes Újpest pedig a ZTE-t fogadja szombat este.

OTP Bank Liga, 33. (utolsó) forduló:

péntek:

Mezőkövesd Zsóry FC-MTK Budapest 20.00

szombat:

Budapest Honvéd-Ferencvárosi TC, Új Hidegkuti Nándor Stadion 17.00
Újpest FC-ZTE FC 19.30

vasárnap:

Puskás Akadémia FC-Budafoki MTE 17.30
Diósgyőri VTK-MOL Fehérvár FC 17.30
Kisvárda Master Good-Paksi FC 17.30

A tabella:

1. Ferencvárosi TC 32 22 9 1 67-21 75 pont – már bajnok
2. Puskás Akadémia FC 32 17 4 11 47-42 55 – Konferencia Liga
3. MOL Fehérvár FC 32 15 8 9 64-38 53
4. Paksi FC 32 14 8 10 75-59 50
5. Kisvárda Master Good 32 11 10 11 25-35 43
6. MTK Budapest 32 11 9 12 43-44 42
7. Újpest FC 32 11 6 15 41-63 39
8. Mezőkövesd Zsóry FC 32 10 9 13 35-45 39
9. ZTE FC 32 10 7 15 54-53 37
10. Budapest Honvéd 32 9 10 13 45-46 37
11. Diósgyőri VTK 32 9 6 17 34-49 33 – kiesett
12. Budafoki MTE 32 7 6 19 34-69 27 – kiesett

Borítókép: Facebook.com/ Mol Fehérvár, Facebook.com/ Puskás Akadémia FC