Prukner: "nem egyenlő mércével mérnek minket"
A Kaposvár hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott szombaton az újonc Egerrel a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójában. A mérkőzés után Prukner lászló csalódott volt az elvesztett pontok miatt:
"Felkészültünk, hogy az Eger szervezettebbé, összeszokottabbá vált az utóbbi időben. Fegyelmezett, zárt védekezést kellett volna feltörnünk, amiért mindent megtettünk. Tíz emberrel is irányítottuk a mérkőzést, de figyelnünk kellett, nehogy lekontrázzanak minket. Úgy érzem, nem vagyunk egyenlő mércével mérve, ezt már több meccsen is éreztem. A csapat mindent megtett, de a végjáték ma sem sikerült úgy, ahogy kellett volna."
Simon Antal, a vendégek mestere némiképp elégedettebb volt a látottakkal:
"A mérkőzés előtt azt mondtam, hogy Kaposvárott bármelyik csapatnak jó a döntetlen, sokat játszattunk emberelőnyben, de ezt most is fenntartom. Próbáltunk cserélni, de nem tudtunk fogást találni rajtuk. Feszült mérkőzés volt, mert mindkét csapat próbált javítani a pozícióján."
LABDARÚGÁS |
OTP Bank Liga, 9. forduló |
Kaposvári Rákóczi-Egri FC 0-0 |
Kaposvár, 2000 néző, V: Fábián |
Rákóczi FC:Hajdúch – Pavlovic (Haruna, 73.), Hegedűs, Bank, Jánvári – Bőle (Kovács O., 16.), Safaric, Pedro, Balázs B. – Oláh, Vrucina |
Egri FC: Brljak – Balog Zs., Knakal, Kovács G., Piller (Pisanjuk, a szünetben) – Dobric, Pavicevic, Németh N., Stanislaw – Pavlov (Kabele, 56.), Vujovic (Farkas Á., 88.) |