Egyéb sportok

Profi tenisz bikiniben – Videó

Földvár felé félúton az ember azon gondolkozhat, hol kössön ki: a kikötőben, a strandon, vagy épp egy teniszpályán. Esetünben ugyan az esős idő egyik mellett sem lobbizott, mégis sikerült mindet megvalósítani, majdhogynem egyszerre. A kikötőből annyi lett, hogy azon keresztül vezetett az út a strandra, ahol épp a méltán egyre népszerűbbé váló strandtenisz országos bajnokságot rendezték meg a hétvégén.

 

""

Egy kis gyorstalpaló a feltörekvőben levő sportágról:

"A tenisz Észak-Olaszországból indult el a 70-es években és elsősorban a meleg éghajlattal rendelkező országok körében terjedt el és lett népszerű játék. A Nemzetközi Tenisz Szövetség 12 éve karolta fel és honosította meg hazánkban, így a 2009-es római Világbajnokságon már Magyarország is részt vehetett. A sport egyre népszerűbbé vált, 2009-ben Ausztriában és Csehországban is indultak magyar résztvevők, 2010-ben Bécsben már tornagyőzelmet is ünnepelhettünk. A hazai beachtennis élet még gyermekcipőben jár, a bázis Budapesten van, de egyre több vidéki városban is zajlik már strandtenisz élet.

""

A játékot strandröplabda pályán, homokos felületen játsszák 170 cm magas hálónál. A labda a normális teniszlabdánál könnyebb és puhább, a mérete azonban megegyezik. Az ütők eltérnek a teniszütőktől, nincsen rajtuk húr, telilapos ütőkkel történik a labda megjátszása.

""

A strandteniszt főként párokban művelik, a talaj sajátossága miatt a labda nem pattanhat le, ezért a játékosoknak nagyon gyorsnak és dinamikusnak kell lenniük, hogy a labdát a levegőben tudják tartani.

""

A Magyar Tenisz Szövetség is működtet egy hazai versenysorozatot, melyeken a hazai ranglistába beszámító pontokat lehet szerezni, ezek mellett pedig nemzetközi tornákat is rendez, ahol világranglista pontokhoz lehet hozzájutni.”

Forrás: huntennis.hu

A rendezvény kétnapos volt, és a Balaton déli partjának legszebb ékessége, Balatonföldvár adott neki otthon. Szombaton a kezdők, amatőrök mérhették össze erejüket, vasárnap pedig a profik. A versenyt Bor Péter, a Tenisz Szövetség strandteniszért felelős szakágvezetője értékelte a sport365.hu stábjának:

A férfiak döntőjét Balázs Balassa/Miklós Tállay – Szabados Zsombor/Bálint Vincze párosok vívták, és az előbbiek győztek. A vegyes páros döntőjében a Kovács Anikó/Gódor Norbert – Szabó-Józsa Katalin/Zsembéry Tamás alkotta duók küzdöttek egymással, a mérkőzést és a tornát Anikó és Norbert nyerték.

""

A nőknél a sport365.hu olvasói számára már talán ismerős ikerpár: Kovács Anikó és Kovács Zsuzsanna győzedelmeskedett. A testvéreket a vegyespáros közdelmeinél az elődöntőben még ellenfélként tekinthette meg a közönség, amiről a játékosok így nyilatkoztak oldalunknak:

Anikó és Zsuzsanna a női mezőny legjobbjának bizonyult, nem először. Így értékelték a közös sikert:

A győztes páros néhány labdamenetét érdemes megnézni:

Hihetetlen pörgős, szórakoztató játék a strandtenisz! Látványos és közönségbarát, nem csoda, hogy egyre többen kapnak kedvet nézni és játszani. A vasárnapi hangulatról készítettünk egy rövid zenés összefoglalót:

Zárásul pedig néhány fotó a részvevőkről, nézőkről, győztesekről:

""

""

""

""

""

""

""

""

""

""

""

""
Fotó: BeachTennis/Facebook

""
Fotó: BeachTennis/Facebook

""
Fotó: BeachTennis/Facebook

""
Fotó: BeachTennis/Facebook

Helyszíni tudósító, fotók: Bakonyi Péter