Küzdősportok

Profi alszervezetet alapít az AIBA a legjobb bokszolók megtartására

A bangkoki tanácskozás határozatairól Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) elnöke, az AIBA végrehajtó bizottságának tagja tájékoztatta az MTI-t kedden. Közleményében kifejtette, hogy a profi szekció, az APB megalakításának lényege, hogy a szerződtetett bokszolók profiként versenyeznek a következő négy évben a különböző országokban megrendezendő gálákon, emellett a ciklust lezáró olimpián ők is indulhatnak, ha kvótát szereznek. Így a válogatottak nem veszítenék el a profinak szegődött bokszolókat.

""

A hivatásosok közül azok járnak jól majd anyagilag Csötönyi szerint, akik a világ különböző pontjain rendezendő selejtezők alapján készített világranglistán folyamatosan a legjobb tízben lesznek, "de a középmezőny eleje sem fog majd panaszkodni" – tette hozzá Csötönyi.

Döntés született arról is, hogy jövőre már fejvédő nélkül bokszolhatnak az amatőrök.

"A Nemzetközi Olimpiai Bizottság orvosi bizottsága a sérülések számának esetleges növekedése miatt nem ért vele egyet, ám ettől függetlenül fenntartjuk döntésünk jogosságát. Ugyanis azt szeretnénk elérni, hogy ne arc nélküli emberek küzdjenek a szorítóban, és közeledjünk a profiknál már bevált módszeréhez" – áll a közleményben.