""

A házigazdák régi-új mestere, a portugál José Mourinho éppen a vendégeket irányító chilei Manuel Pellegrinit váltotta 2010 májusában a Real Madrid kispadján, majd miután a dél-amerikai szakember a Málaga trénere lett, hétszer is szembekerültek egymással a spanyol bajnokságban, illetve kupában – az összecsapások egyértelműen Mourinho fölényét hozták. Mindketten az előző szezon végén szerződtek Angliába.

""

Nehéz megjósolni a vasárnapi csata végkimenetelét. A Chelsea jelenleg a második a tabellán 17 ponttal, a City pedig egy ponttal lemaradva a negyedik, mindkét gárda megnyerte utóbbi két bajnokiját, ráadásul hét közben a Bajnokok Ligájában is győzött. Bár a Chelsea a mostani bajnoki szezonban még százszázalékos otthon, a manchesteri csapatnak pedig gyengén megy idegenben (egy-egy győzelem és döntetlen mellett két vereség a mérlege), ugyanakkor a két együttes utóbbi öt összecsapásából négyet a City nyert meg, míg egy döntetlennel végződött.

A Kékek akár a tabella élére is ugorhatnak, ha a jelenlegi listavezető Arsenal botlik az utolsó előtti Crystal Palace otthonában. Erre azonban elég kicsi az esély, ugyanis a házigazdák eddigi nyolc meccsükből mindössze egyet tudtak megnyerni, és szerdán menesztették a vezetőedzőjüket, Ian Hollowayt is. Az Ágyúsok ugyan kedden 2-1-re kikaptak a Borussia Dortmundtól a BL-ben, s ezzel megszakadt 12 meccses veretlenségi sorozatuk, mégis óriási meglepetés lenne, ha a Crystal Palace otthonában is alulmaradnának.

A Liverpool ugyancsak átveheti a vezetést, ha – a riválisok esetleges hibája mellett – legyőzi Gera Zoltán csapatát, a remek formában lévő, vendég West Bromwich Albiont.

A címvédő Manchester United az öt mérkőzés óta nyeretlen Stoke Cityt fogadja szombaton.

LABDARÚGÁS
Premier League, 9. forduló:
szombat:
Crystal Palace-Arsenal 13.45
Aston Villa-Everton 16.00
FC Liverpool-West Bromwich Albion 16.00
Manchester United-Stoke City 16.00
Norwich City-Cardiff City 16.00
Southampton-Fulham 18.30

vasárnap:
Sunderland-Newcastle United 14.30
Chelsea-Manchester City 17.00
Swansea City-West Ham United 17.00
Tottenham Hotspur-Hull City 17.00