Nemzetközi labdarúgás

Premier League: Liverpool – Chelsea rangadót játszanak a 34. fordulóban

""

A listavezető Manchester United csak hétfő este lép pályára, miután az összes riválisa már lejátszotta soros bajnokiját. A vörös ördögök a tizenhetedik, még épp bennmaradó helyen álló Aston Villát fogadják.

A Manchester City a West Ham United otthonába megy látogatóba, Roberto Mancini legénysége győzelmi kényszer alatt lép pályára, hiszen nyilván az utolsó pillanatig harcolnak a bajnoki címért, vajmi kevés esélyük is van azt megkaparintani a United orra elől.

Az igazi tülekedés a negyedik BL helyért folyik, erre a posztra hárman is jó eséllyel harcolnak, a legkedvezőbb helyzetben az Arsenal van, mely a Fulham csapatához látogat, de nem szabad leírni a Tottenham gárdáját sem, sőt ha bírja szuflával, még az Everton is beleszólhat a nagyok dolgába.

A Liverpool a harmadik Chelsea-t fogadja, a Mersey-parti gárda a csodával határos módon menthetné még meg a bajnoki szezonját, utolsó esély most vasárnap kínálkozik.

LABDARÚGÁS
Premier League, 34. forduló:

szombat

Fulham – Arsenal, 16:00
Norwich – Reading, 16:00
QPR – Stoke City, 16:00
Sunderland – Everton, 16:00
Swansea – Southampton, 16:00
West romwich – Newcastle, 16:00
West Ham – Wigan, 16:00

vasárnap
Tottenham – Manchester City, 14:30
Liverpool – Chelsea, 17:00

hétfő
Manchester United – Aston Villa, 21:00

A tabella:

""