""

A Sir Alex Ferguson irányította MU vasárnap döntetlent játszott a Swansea otthonában, így a városi rivális négy pontra közelítette meg a tabellán, ezért a Unitednak nagy szüksége van a győzelemre. A csapat szerencséjére szinte ideális riválist lát vendégül az Old Trafford Stadionban: a 14. helyen szerénykedő Newcastle United 1972 óta nem tudott nyerni Manchesterben.
Ferguson az Angliában ilyenkor szokásos meccsdömping okozta megterhelést csapatának változtatásával próbálja meg a lehető legeredményesebben ellensúlyozni, s már vasárnap jelezte, hogy mindenképpen más összetételű kezdőtizenegy fut majd ki szerdán a pályára.

"Változtatni fogok, a Newcastle ellen nem az lesz a kezdőcsapat, mint a Swansea elleni volt" – jelezte. A Manchester Citynek azért van szüksége a három pontra, hogy az MU közelében maradjon, s erre minden esélye meg is van, mivel a 15. Sunderlandhez utazik. Igaz, a City a közelmúltban egyáltalán nem remekelt a mostani ellenfelénél, a legutóbbi öt meccséből csupán kétszer tudott győzni Sunderlandben.

A harmadik helyen álló Chelsea vasárnap az Aston Villát "mészárolta le" 8-0-ra, így a londoni csapat minden bizonnyal nagy kedvvel lép majd pályára szerdán a tizedik Norwich City pályáján. Gera Zoltán csapata, a hetedik – de a negyedik Arsenallal azonos ponttal álló – West Bromwich Albion az utolsó előtti Queens Park Rangersnél vendégeskedik.
A forduló a szokásoktól eltérően nem lesz teljes, mivel az Arsenal-West Ham United meccset elhalasztották.

LABDARÚGÁS
Premier League, 19. forduló, szerda
Everton-Wigan Athletic 16.00
Fulham-Southampton 16.00
Manchester United-Newcastle United 16.00
Norwich City-Chelsea 16.00
Queens Park Rangers-West Bromwich Albion 16.00
Reading-Swansea City 16.00
Sunderland-Manchester City 16.00
Aston Villa-Tottenham Hotspur 18.30
Stoke City-Liverpool 20.45