Angol foci

Szoboszlai ismét játszhat, rangadó vár az Arsenalra – Formabontó hétközi fordulót rendeznek a Premier League-ben – ELŐZETES

Kép forrása: Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images

Egy hónapon belül másodszor is megmérkőzik a Leeds Uniteddel a három magyar labdarúgót foglalkoztató Liverpool FC, amely hazai pályán játszik csütörtökön az angol labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában.

A szilveszter miatt egy nap kihagyással, kedden és csütörtökön sorra kerülő fordulóban azok a csapatok találkoznak, amelyek legutóbb a 15. körben, december elején mérkőztek meg egymással.

Akkor a Liverpool előbb kétgólos előnybe került a Leeds otthonában, majd a hazaiak egyenlítése után Szoboszlai Dominik talált a hálóba, ám a házigazdák a 96. percben döntetlenre mentették a meccset.

A két együttest jelenleg 12 hely és 12 pont választja el egymástól a tabellán, a közelmúltbeli formájuk azonban nem mutat ekkora különbséget, hiszen a Leeds öt, a Liverpool hat forduló óta veretlen a Premier League-ben.

A Kerkez Milost és Pécsi Ármint is foglalkoztató címvédőnek vasárnap, a sereghajtó Wolverhampton ellen 2-1-re megnyert találkozón sárga lapok miatt nélkülöznie kellett Szoboszlait.

A magyar válogatott csapatkapitánya csütörtökön újra pályára léphet, Stefan Bajcetic, Endo Vataru, Joe Gomez, Alexander Isak és Giovanni Leoni viszont sérülés miatt továbbra is hiányzik majd a keretből, Mohamed Szalah pedig az egyiptomi válogatottal az Afrikai Nemzetek Kupáján szerepel.

A Leeds legutóbb több mint három évvel ezelőtt, 2022 októberében lépett pályára az Anfield Roadon, akkor 2-1-re győzött.

A klubvilágbajnok Chelsea kedden a Bournemouth-t fogadja, a listavezető Arsenal pedig a harmadik helyezett Aston Villát látja vendégül.

December 6-án Birminghamben a hazaiak győztek 2-1-re, a 19. forduló rangadóját pedig annak tudatában várják, hogy legutóbbi 11 tétmérkőzésüket megnyerték, és londoni sikerükkel pontszámban utolérik ellenfelüket a tabellán.

A két élcsapat között a Manchester City helyezkedik el, amely csütörtök este a hetedik Sunderland vendége lesz.

Premier League, 19. forduló:

kedd:

Burnley-Newcastle United 20.30

Chelsea-Bournemouth 20.30

West Ham United-Brighton 20.30

Nottingham Forest-Everton 20.30

Arsenal-Aston Villa 21.15

Manchester United-Wolverhampton Wanderers 21.15

csütörtök:

Crystal Palace-Fulham 18.30

Liverpool FC-Leeds United 18.30

Brentford-Tottenham Hotspur 21.00

Sunderland-Manchester City 21.00