Nemzetközi labdarúgás

Premier League: Ben Arfa büntetőjének köszönhetően győzelemmel rajtoltak a Szarkák

""

A mérkőzés első felében a Tottenham irányított. Az első nagyobb helyzet is a londoniak előtt adódott a 7. percben: Gylfi Sigurdsson kapott egy remek labdát Aaron Lennontól  a tizenegyespont környékén, de a játékvezető lesen látta az izlandi támadót. A 21. percig kellett várni az első Newcastle-helyzetre: ekkor Demba Ba kínálta meg Brad Friedelt egy életerős lövéssel, de a veterán amerikainak nem kellett játékba avatkoznia, mivel a labda elkerülte a kaput. Öt perccel később Sigurdsson szabadrúgását szögletre mentette a Newcastle kapusa, Tim Krul. Fél órányi játék után Jermaine Defoe találta el a kapufát, majd Gareth Bale fejese után csattant a labda a keresztlécen. Több említésre méltó esemény már nem történt az első félidőben, így gólnélküli döntetlennel vonulhattak frissíteni a csapatok.

A második játékrész lagymatagul indult, aztán az 54. percben Demba Ba egy remek csavart lövéssel szinte a semmiből megszerezte a vezetést a hazai csapatnak. Néhány perc múlva Sigurdsson hasonlóképpen akart gólt lőni, de lövése mellé szállt, majd Assou-Ekotto bombáját öklözte ki Krul. A Tottenham ezután is megpróbált veszélyeztetni, de egészen a 75. percig nem tudott mit kezdeni a Szarkák védelmével: Jermaine Defoenak sikerült végül egy Krulról a kapufára pattanó labdát közelről a hálóba juttatnia. Nem örülhettek azonban sokáig a Spurs-drukkerek: tíz perccel a vége előtt Hatem Ben Arfa büntetőből ismét a hazaiakat juttatta előnyhöz. Több találat már nem esett, a Newcastle győzelemmel kezdte a Premier League 2012/13-as szezonját, André Villas-Boas legényei pedig újra átgondolhatják, milyen céljai lesznek a Tottenhamnek idén…

PREMIER LEAGUE
1. forduló:

Newcastle United – Tottenham Hotspur 2–1 (0–0)

Newcastle: Krul – Santon, Perch, Taylor, Simpson – Gutiérrez, Tioté, Cabaye (Anita 70.), Ben Arfa – Ba (Obertan 85.), Cissé.

Tottenham: Friedel – Walker, Gallas, Kaboul, Assou-Ekotto – Lennon, Sandro (Kane 85.), Livermore, Bale – Sigurdsson (Van der Vaart 68.) – Defoe.

Gólszerzők: Ba (54.), Ben Arfa (80.), ill. Defoe (75.)

Sárga lap: Simpson, Cabaye, ill. Livermore, Sandro