""

A kör nyitó meccsén a listavezető Arsenal nehéz feladat elé néz, s a londoni Ágyúsok közelmúltbeli mérlege a City ellen nem sok jóval kecsegtet.

Arsene Wenger tanítványai az elmúlt hat bajnoki vagy kupameccsen csupán egyszer tudtak nyerni mostani riválisukkal szemben, s a két együttes legutóbbi kilenc mérkőzésből haton az Arsenal gólt sem tudott szerezni.

A negyedik City ráadásul remek formában várja a szombati összecsapást: Manuel Pellegrini csapata kedden a Bajnokok Ligája csoportkörében a címvédő Bayern Münchent győzte le, a Premier League-ben az eddigi 15 forduló alatt 41 gólt szerzett – ami magasan a legtöbb az idei szezonban -, hazai pályán ráadásul 7 meccsen 29 alkalommal talált az ellenfelek hálójába, amellyel beállította a Tottenham 1962/63-as idényben elért rekordját.

A manchesteriek a legutóbbi 57 hazai bajnoki meccsükön mindig szereztek legalább egy gólt, legutóbb 2010 novemberében, a Birmingham elleni 0-0 alkalmával voltak gólképtelenek.

Az Arsenal – amelynek védelme csupán 11 gól szedett be az eddigi 15 kör alatt – ellenben a legjobb idegenbeli mérleggel rendelkezik a mostani szezont tekintve, hét meccsből ötöt nyert, egyet zárt döntetlennel és csak egyszer kapott ki.

Az Ágyúsoknak egy pontra van szükségük ahhoz, hogy megszerezzék 1300. bajnoki pontjukat Wenger irányítása alatt.

A harmadik Chelsea ezúttal az utolsó előtti Crystal Palace-t fogadja, s a papírforma szerint nyernie kell, ahogyan a remek formában futballozó, ötödik Evertonnak is, amely a 18. Fulhamet látja vendégül.

A címvédő és továbbra is szenvedő Manchester United vasárnap az Aston Villa otthonában szerepel.

A forduló záró meccsén a Liverpoolra vár nehéz feladat.

A Vörösök az élmezőnyben maradhatnak, ha nyerni tudnak a hatodik Tottenham otthonában, a hazaiaknak azonban most már minden pontra égető szükségük van, ha a folytatásban is harcban akarnak maradni a BL- és Európa Liga-indulást érő első hat helyért.

LABDARÚGÁS
Premier League, 16. forduló:
szombat:
Manchester City – Arsenal 13:45
Cardiff City – West Bromwich Albion 16:00
Chelsea – Crystal Palace 16:00
Everton – Fulham 16:00
Newcastle United – Southampton 16:00
West Ham United – Sunderland 16:00
Hull City – Stoke City 18:30
vasárnap:
Aston Villa – Manchester United 14:30
Norwich City – Swansea City 14:30
Tottenham Hotspur – FC Liverpool 17:00