Angol foci

Postecoglou már a jövő héten a Nottingham menedzsere lehet

Kép forrása: Getty Images

Az Európa-liga-győzelem után kirúgott ausztrál tréner ugyanis a legesélyesebb jelölt a Nottingham Forest menedzseri posztjára.

Angol lapinformációk szerint Postecoglou válthatja Nuno Espirito Santót. Miután a tréner közel áll a kirúgáshoz, a sikeres idénykezdet ellenére.

Az angol klub ugyanis fontolgatja, hogy megválnak a menedzserüktől, miután komoly nézeteltérések vannak a a portugál edző és a tulajdonos, Evángelosz Marinákisz között.

A problémák nem új keletűek, hiszen már az előző szezon egyik meccse után is nekitámadt a pénzember Nuno Espirito Santónak.

Azonban az évad végén úgy tűnt, hogy szent a béke a két fél között. Espirito 69 mérkőzésen irányította eddig a gárdát. Ez alatt 1,51-es pont/meccs a Nottingham mérlege.

Tavaly a Premier Legue-ben a hetedik helyen végzett csapattal, így 30 év után lehet ott ismét a Forest a nemzetközi kupaprondon. Sőt a Crystal Palace lejjebb sorolása miatt az Európa-liga főtábláján szerepelhet majd.

Jutalmul új, hároméves szerződést írt alá a City Groundon a nyáron.

Ám hiába a hosszabbítás és hiába a sikeres idénykezdés a 3-1-es győzelemmel a Brentford ellen. Ennek ellenére küszöbön a menedzserváltás.

Matteo Moretto információi szerint ugyanis a Nottingham vezetői komolyan mérlegelik, hogy megválnak a ténertől, mert hatalmas a feszültség közte és Marinakisz között. 

Espirito Santo ugyanis hangott adott a véleményének a nyári igazolásokkal kapcsolatban, miszerint  „nagyon messze” vannak az optimális kerettől.

A jelenlegi menedzser szerint a csapat gyengült. Ami lehet, hogy igaz, de a tulaj nem veszi jó néven a kritikát.

A hírek szerint pedig a tulaj első számú jelöltje Postecoglou, aki a nyárig a Tottenhamet irányította és a szezon végén Európa-liga-győzelemre vezette a Spursöt. Majd kirúgták.

Az ausztrál tehát lehet, hogy nem sokáig marad kispad nélkül.

Bár ismerve a Nottingham tulajt, itt lehet, hogy nem lenne elég a második szezonjában trófeát nyernie a csapattal.