Cristiano Ronaldo: „Visszatértem” – Portugália kiütéssel 5–0-ra nyert Üzbegisztán ellen
A portugál válogatott a papírformát érvényesítve 5-0-ra legyőzte kedden Üzbegisztánt az amerikai, kanadai, mexikói közös rendezésű labdarúgó-világbajnokság K csoportjának második fordulójában.
Az európai csapat már az első félidőben három gólt szerzett. Cristiano Ronaldo kétszer volt eredményes, a portugálok csapatkapitánya ezzel hatodik vb-jén is eredményes tudott lenni, egyedüliként a világon. Két meccs után a portugálok négy ponttal állnak, és zárásként Kolumbiával játszanak majd Miamiban magyar idő szerint szombat éjszaka, a vb-újonc üzbégek nulla ponttal a csoport utolsó helyén várják a harmadik fordulót, amelyben a Kongói DK lesz az ellenfelük Atlantában.
Eredmény, K csoport, 2. forduló:
Portugália-Üzbegisztán 5-0 (3-0)
A portugálok a nyitómérkőzésükön gyenge támadójátékot nyújtottak és nem bírtak a Kongói DK-val (1-1), Roberto Martínez szövetségi kapitány ezt követően két helyen változtatta meg akkori kezdőcsapatát. Kisebb sérülése miatt Tomás Araújo kikerült a védelemből, a helyére Rúben Dias került, tulajdonképpen vissza, tekintve, hogy eleve sérülés miatt nem játszhatott, míg az akkor a szünetben lecserélt Bernardo Silvát a támadósor szélén Joao Félix váltotta.
Mindkét új beszállónak ez volt a premierje a tornán. Az üzbégeket irányító Fabio Cannavaro kapusposzton váltott, de továbbra is a biztonságot előtérbe helyezve öt védővel kezdett, négyfős középpályával megerősítve, egy szem támadóval. Intenzív játékkal és gólhelyzetekkel indítottak a portugálok – Bruno Fernandes 10 méterről leadott lövését szögletre blokkolták, majd Cristiano Ronaldo centikkel maradt le egy beadásról -, és a 6. percben aztán már a vezetést is megszerezték.
A jobb szélen Pedro Neto és Joao Cancelo játszott össze, utóbbi centerezésére a röviden védőjét megelőzve mozgott be Cristiano Ronaldo, és hat méterről a bal alsóba vágta a labdát. Támadásban maradtak a portugálok, az üzbégek sokszor csak szabálytalanság árán tudták őket megállítani. A 17. percben egy ilyen szabadrúgás elvégzéséhez Cristiano Ronaldo készülődött teátrálisan, de jó szögből, 17 méterről első szándékból Nuno Mendes lőtt, a kapu jobb oldalába.
A 19. percben lőttek kapura először az üzbégek, akik kétgólos hátrányban feljebb kezdték meg a visszatámadást az elveszített labdák után, és azokból már akciókat is építettek. A 29. percben Azizjon Ganijev lőtte ki a jobb felsőt, de miután szabálytalanul szerezte meg a labdát Joao Cancelótól, a marokkói játékvezető VAR-vizsgálat után érvénytelenítette a találatot.
A portugálok ekkor már visszavettek a ritmusból, néhány hiba is becsúszott a játékukba, de nem a 39. percben, amikor kontrát vezettek. Bruno Fernandes ugratta ki Cristiano Ronaldót, utóbbi 9 méterről, éles szögből a hosszú, jobb sarokba gurított. A félidő lezárásaként megint a portugál kapitány került helyzetbe, de ziccerben hiába pörgette el a kivetődő Abduvohid Nematov kapus felett a labdát, Abdukodir Huszanov a gólvonalról mentett.
A szünet utáni első kapura lövés az üzbégeké volt, majd Cristiano Ronaldo került helyzetbe Bruno Fernandes löbbölt szabadrúgása után, Nematov azonban jó ütemben kivetődve védett. A 60. percben nőtt a portugálok előnye: a szögletnél Joao Félix érkezett és sarkazott a röviden, a labda Abdukodir Huszanov lábáról a testére, majd onnan saját kapuja felé pattant, és a földön fekvő Nematov kapus végül karjával besodorta a gólvonalon túlra. A folyatásban kinyílt a játéktér, döntően a portugálok adogattak és szőtték támadásaikat, de már hiányzott belőlük a lendület, kevés energiát fektettek a hajrába.
A 87. percben azért így is meglőtték az ötödik góljukat két cserejátékosnak köszönhetően. Nélson Semedo adott be laposan a jobb oldalról, az üzbégek röviden szabadítottak fel, érkezett a második hullámban Rafael Leao, aki 14 méterről védhetetlenül lőtt a jobb felsőbe.