Amerikai sportok

Politikus lett a kínai Shaquille O’Neal

""

A sanghaji születésű, 229 centis center 2002 és 2011 közt az észak-amerikai profi bajnokságban (NBA) szereplő Houston Rocketsben pattogtatott, ám július végén bejelentette: láb- és bokasérülései miatt felhagy az élsporttal.

Az idén 32 éves egykori klasszis ugyanakkor korántsem a csendes háttérbe vonulást választotta: hazatérte után, az elmúlt fél évben szinte minden héten a sanghaji újságok címlapján szerepelt. Nyár vége óta számos jelentős társadalmi eseményen részt vett, repült például az első kínai Airbus A380-assal, jótékonysági gálákat, iskolákat látogatott.

Ezen túl a kosárlabdát népszerűsítette, s egykori klubja, a Shanghai Sharks irányításában segédkezett. A csőd szélére jutott Cápákat 2009-ben vásárolta meg, mondván: "Hajlandó vagyok visszafizetni mindazt, amit ennek a klubnak köszönhetek, ahol a karrierem elkezdődött, és segítek visszaszerezni Sanghaj dicsőségét."

Október végén a Jiaotong Egyetem folyosóján kapták lencsevégre a fotósok, ahová ősszel iratkozott be, hogy közgazdaságtant, pénzügyet és újságírást tanuljon. A magántanárok helyett az egyetemi hangulatot preferáló egykori bajnokot első napján újságírók és fotósok százai fogadták, s kisebb káoszt keltett az őt autogramért elözönlő iskolatársainak hada is. Jao az átlagos hallgatók sorából magassága mellett szélességével is kilóg, az egyetemen külön széket kellett csináltatnia, hogy az órákon részt tudjon venni.

""

Novemberben aztán a sport, a társadalom és oktatás után az üzlet világába igazolt, és saját márkás borok értékesítését jelentette be. A kaliforniai Napa-völgyből származó szőlőből készült italok a kínai árakhoz képest igen drágának számítanak, egy palack 2009-es Yao Ming Cabernet Sauvignon például 3800 jüanba, vagyis csaknem 150 ezer forintba kerül. A borok ennek ellenére igen nagy népszerűségnek örvendenek a helybéli fogyasztók körében.

Az üzlet sem volt azonban még elég a csúcsteljesítményhez szokott és a négyszeres NBA-bajnok Shaquille O’Neal által is "mozgékonyként" leírt hírességnek. Az elmúlt hét végén Jaót a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület (CPPCC) sanghaji bizottságában a 142 fős szolgálati iroda tagjává választották. Ez azt jelenti, hogy Sanghaj város politikai tanácsadójává vált, vagyis akár törvényjavaslatokat is beterjeszthet a helyi törvényhozás elé.

"Nem a politikai karrier fontos a számára, hanem hogy a társadalom segítségére legyen" – mondta személyes szóvivője, Csang Ming-csi (Zhang Mingji), hozzátéve: felesleges a kritika és az aggodalom a posztok halmozása miatt, mert Jao Ming "feladatait egyensúlyba hozva minden téren teljesíteni fog".