Phil Hellmuth bosszút állhat legyőzője ellen

Phil Hellmutt revansot vehet Brian Rast ellen a The Poker Championship döntőjében elszenvedett vereségért.


Pár napja drámai módon veszített Phil Hellmuth a Brian Rast elleni The Poker Championship döntőjében (heads upban). Hellmuth hiába vezetett magabiztos előnnyel, végül azonban Rast fordított, Hellmuth pedig talán azóta sem fogta fel, hogy-hogyan sikerült elbuknia a szinte már megnyert tornát az 1,8 millió dollárról pedig nem is beszélve.

Második helyével mégis nagy lépést tett az Év játékosa cím felé, mivel több helyet előreugorva megelőzte a korábban első helyen álló Ben Lambet is. Sőt, könnyen meglehet, hogy úgy nyeri el a WSOP Player of the Year címet, hogy idén egy tornát sem tudott behúzni. Azonban revánsot vehet Brian Raston, aki „csak” a harmadik helyen áll 550 pontjával a táblázaton és meglehetősen kevés esélye van a végső győzelem megszerzésére.

De a papírformát természetesen itt is felboríthatja valami, méghozzá ha Lamb, vagy egy másik több száz pontos ász nyeri a No-Limit Hold'em Championship tornát, de ha nem, akkor Phil valószínűleg képes lesz elfelejteni idei kissé amatőrre sikerült versenyét.

Brian Rast győzelme, Hellmuth botlása:

Videók