Online pókerben is remekel az olimpikon

Jamie Kenber neve inkább a párbajtőr szerelmeseinek köreiben ismert, de most már az online póker szimpatizánsok is egyre többször hallhatnak róla.


Jamie Kenber, az Oxfordi Egyetem azon hallgatói közé tartozik, aki tanulmányai mellett profi párbajtőrvívó is egyben, annyiban azonban eltér sorstársaitól, hogy az ő eredményei feljogosították arra is, hogy az idei londoni olimpián is részt vegyen.

Mivel nem származik különösen módos családból, kiknek kevés pénzét is felemészti taníttatása, normális körülmények között Jamie-nek nem lett volna elegendő tőkéje a szükséges felszerelésre, valamint az edzések kiadásaira - éppen ezért gondolta úgy, hogy az online póker tökéletes lesz arra, hogy egy kis pénzmagot harácsoljon össze magának. A dolog jól működik, a brit fiatal most már biztosan ott lesz az ötkarikás játékokon, ám azt elmondta, hogy nem tervezik, hogy ebből éljen meg.

- Rengeteg idő kell ahhoz, hogy nagy összeget tudj összehozni az internetes pókeren. A vívásban is mindig tudni kell, hogy ellenfelednek mi a következő lépése, és hogy mikor támad csak blöffből talán pont ez az, amiért mind a tőrözést, mind pedig a kártyázást rettentően élvezem - nyilatkozta a 25 éves Jamie Kenber
 

Videók