Magyar foci

Plovdiv önkormányzata nem járul hozzá a mérkőzésrendezéshez

A városi önkormányzat a BFU-nak írt levelében hétfőn megerősítette Kosztadin Dimitrov polgármester pénteki döntését, miszerint keddtől csütörtökig nem bocsátja a szövetség rendelkezésére a stadiont – közölte az önkormányzat sajtóközpontjára hivatkozva hétfőn kora délután a sportal.bg hírportál.

Az aréna félkész állapotban lévő tetőszerkezetének kivitelezőjét, a DZZD College nevű céget képviselő Ilijan Filipov szintén hétfőn azt közölte, hogy a megadott határidőre biztosan nem tudják befejezni vagy félbeszakítani a munkálatokat, leszerelni a gépeket és egyéb eszközöket, illetve megfelelő állapotba hozni a létesítményt és környékét.

Egy hete derült ki, hogy a BFU biztonsági okokból megváltoztatta a csütörtöki bolgár-magyar találkozó helyszínét, időpontját – 20.45 helyett 18.00 -, illetve úgy döntött, hogy nem léphetnek be szurkolók a stadionba. Az európai szövetség (UEFA) az idő rövidsége miatt újabb helyszínváltoztatást nem engedélyez, vagyis ha nem lehet Plovdivban lejátszani a meccset, akkor a győzelemért járó három pontot a magyar válogatott kapja, és ezzel kijut a jövő nyári, németországi Európa-bajnokságra.

A magyarok 14 ponttal az élen állnak a G csoportban. A szerbeknek 13, a montenegróiaknak 8, a litvánoknak 6, a bolgároknak 2 pontjuk van. A szerbek és a litvánok már csak egy meccset játszanak, a magyarok a bolgárok után a montenegróiakkal csapnak össze vasárnap a Puskás Arénában.

Borítókép: Sportal.bg