Nemzetközi labdarúgás

PL: akár rájátszással is dönthet a BL-helyekről a Chelsea és az Arsenal – előzetes

Az utolsó fordulót rendezik vasárnap a labdarúgó Premier League-ben, amelyben már csak egy kérdés maradt nyitott: pontosan mely csapatok képviselhetik a Bajnokok Ligája következő szezonjában Angliát?

A bajnok Manchester United és a második Manchester City helye már biztos a BL főtábláján, az ugyanezt garantáló harmadik pozícióért és a selejtezős részvételt érő negyedik helyért azonban még folyik a harc.

A Chelsea, amely az Európa Ligát szerdán drámai küzdelem után hódította el, jelenleg harmadik 72 ponttal, a negyedik Arsenal 70, az ötödik Tottenham Hotspur pedig 69 ponttal várja a zárókört.

A Kékek az Evertont, a Spurs pedig a Sunderlandet látja vendégül, míg az Ágyúsok Newcastle-ben lépnek pályára. Az utolsó játéknap után egyébként az a furcsa helyzet is előállhat, hogy a Chelsea és az Arsenal azonos pontszámmal és azonos gólkülönbséggel zár – ehhez az kell, hogy a Chelsea döntetlent játsszon, az Arsenal pedig egygólos különbséggel verje a Newcastle-t úgy, hogy két góllal többet szerez, mint a Chelsea -, ebben az esetben a két gárda rájátszásban döntheti el, hogy melyikük lesz a harmadik, illetve negyedik.

Bár az MU számára tét nélküli lesz a 38. forduló a West Bromwich Albion otthonában, a meccs mégis emlékezetes pillanatokat tartogat, ez lesz ugyanis a több mint 26 év után visszavonuló Sir Alex Ferguson utolsó mérkőzése a Vörös Ördögök kispadján – szám szerint az 1500.

LABDARÚGÁS
Premier League, 38. (utolsó) forduló:
Chelsea-Everton 16.00
FC Liverpool-Queens Park Rangers 16.00
Manchester City-Norwich City 16.00
Newcastle United-Arsenal 16.00
Southampton-Stoke City 16.00
Swansea City-Fulham 16.00
Tottenham Hotspur-Sunderland 16.00
West Bromwich Albion-Manchester United 16.00
West Ham United-Reading 16.00
Wigan Athletic-Aston Villa 16.00

A bajnokság állása: 

""