Egyéb sportok

Pistoriust nem akarják szabadlábra helyezni, nehogy megszökjön

""

A dél-afrikai államügyészség szándékos emberöléssel vádolta meg a művégtagokkal élő atlétát, aki Valentin-napon lőtte agyon 9 milliméteres pisztolyával barátnőjét, Reeva Steenkampot. A szabadlábra helyezésről döntő tárgyalás második napján Hilton Botha, az ügy vezető nyomozója elmondta, hogy a hatóságok két doboz tesztoszterontartalmú szert és tűket találtak a paralimpikon hálószobájában.

A vádlott ügyvédje, Barry Roux szerint azonban a rendőrség csupán "gyógyfüvekből készült gyógyszerre" és nem tiltott doppingszerre bukkant. A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság egyik szóvivője szerint

Pistoriuson tavaly augusztus 25-én és szeptember 8-án is végeztek doppingtesztet, mindkét esetben negatív eredménnyel.  A tárgyaláson Botha elmondta, a sztársportoló hálószobájának széfjében 38-as kaliberű pisztolyhoz való lőszereket találtak és mivel Pistoriusnak nincs engedélye ilyen típusú fegyverre, ezért értelemszerűen a lőszerek birtoklása is illegális.

Gerrie Nel államügyész szerint a tanúk egyike "folyamatos, kiabálás-szerű beszédet" hallott kiszűrődni hajnali kettő és három óra között Pistorius otthonából. Botha szerint egy másik tanú lövést hallott, amelyet később újabbak követtek, míg egy harmadik tanú először lövésre, majd sikításokra, majd újabb lövésekre lett figyelmes. A paralimpikon hálójának fürdőszobájához tartozó mellékhelyiségben megbújt

Steenkampot a fején, a karján és a csípőjén érte golyó.  A 26 esztendős sportoló esküvel megerősített írásbeli nyilatkozatát ügyvédje olvasta fel a tárgyalás első napján kedden. A vallomás szerint Pistorius véletlenül végzett kedvesével, mert azt hitte, hogy valaki betört pretoriai luxusotthonába. Botha szerint azonban a sportoló "tisztában volt vele, hogy a nő a fürdőszobában tartózkodott és ennek tudatában lőtt négyszer az ajtóba".

Mint hozzátette: a lövések behatolási szöge azt sugallja, hogy a golyókat kifejezetten a vécén ülő embernek szánták. Az államügyész kérdésére azonban Botha elmondta, a rendőrség nem talált ellentmondásokat a sportoló beszámolójában.

Vallomása szerint Pistorius művégtagjai nélkül ment be a fürdőszobába. Botha azonban rámutatott, hogy a jelek szerint a golyókat "felülről lefelé irányuló" szögben adták le, ami azt sugallja, hogy a sportoló viselte művégtagjait, amikor meghúzta a ravaszt. A szándékosságot az államügyész azzal támasztotta alá, hogy Pistorius időt szakított művégtagjainak felerősítésére, mielőtt leadta a lövéseket.

Az atléta hálószobájának és fürdőszobájának alaprajzát kivetítve az államügyész arra is rámutatott, hogy Pistoriusnak el kellett haladnia ágya mellett ahhoz, hogy bejusson a fürdőszobába és szinte kizárt, hogy ekkor nem vette észre Steenkamp üres helyét, amely alatt az atléta pisztolytokját is megtalálták. Pistorius vallomása szerint a szobában vaksötét volt a történtek alatt.

A rendőrök négy okostelefont találtak a lakásban, ám a nyomozó szerint Pistorius vallomásával ellentétben egyik készülékről sem intéztek segítségkérő hívást. A szerdai meghallgatáson végül nem született döntést, az ügy csütörtökön folytatódik a bíróságon.