Tenisz

Piros Zsombor nyolcaddöntős Zadarban

Az adriai verseny egyetlen magyarja – aki 108. a világranglistán – a múlt héten negyeddöntőt vívott a székesfehérvári viadalon.

Onnan Horvátországba utazott, és kedden azzal a lengyel Daniel Michalskival (302.) csapott össze, aki a múlt heti Kiskút Open nyolcaddöntőjében a korábbi US Open-bajnok Dominic Thiemet búcsúztatta.

A 24 éves Piros tavaly kétszer is találkozott Michalskival, és Székesfehérváron, illetve az olaszországi Todiban is megverte őt. A harmadik csatában a budapesti játékos 5:4-nél fogadóként nem tudott élni két szettlabdájával, a rövidítésben viszont egyetlen labdamenetet sem vesztett. A folytatásban a lengyel háromszor is elvesztette az adogatását, így 1 óra 45 perc elteltével Piros ünnepelhetett.

A harmadik kiemelt magyarra a 16 között a szlovák Jozef Kovalik (213.) vagy a francia Evan Furness (602.) vár.

Eredmény, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Piros Zsombor (3.)-Daniel Michalski (lengyel) 7:6 (7-0), 6:2

Borítókép: MTI