Magyar foci

Pintérpédia: amit az új szövetségi kapitányról tudni érdemes

""

LABDARÚGÁS
Amit Pintér Attiláról tudni érdemes:

Pintér Attila portréja:
Született: 1966. május 7., Salgótarján
JÁTÉKOSPÁLYAFUTÁSA:
Ifjúsági Európa-bajnok (1984). 1986 és 1991 között 20 mérkőzésen szerepelt védőként a válogatottban és ezeken három gólt szerzett.

Az NB I-ben 224 mérkőzésen játszott és 20 gólt szerzett. Elsősorban a Ferencvárosban futballozott, de megfordult a belga Germinal Beerschot, a szlovákiai Dunaszerdahely, a BVSC, a Vasas, a Rába ETO és a Diósgyőri VTK csapatában is.

A Ferencvárossal egyszeres Magyar Kupa-győztes (1991) és kupaezüstérmes (1989), kétszeres bajnoki ezüstérmes (1988-1989, 1990-1990).

EDZŐI PÁLYAFUTÁSA:
Játékosedzőként kezdte szakvezetői munkáját, majd már vezetőedzőként dolgozott Sárváron, Celldömölkön, Pápán, Sopronban (ahol két időszakot is eltöltött), a Ferencvárosnál, a Vasasnál és két időszakban a Győri ETO FC-nél.

A Ferencvárossal megnyerte a 2003-2004-es bajnokságot, valamint a Szuperkupát és a 2004-es Magyar Kupa-döntőt. A Sopron csapatával (éppen az FTC ellen) hódította el a 2005-ös Magyar Kupát, a Győri ETO-val pedig az előző idényben végzett az OTP Bank Liga első helyén, és a DVSC-Tevát legyőzve elhódította a Szuperkupát is.

Csak néhány tizenegyes választotta el attól, hogy elmondhassa, egyedüli magyar edzőként három egymást követő évben három különböző klub színeiben nyert Magyar Kupát, de végül a Vasassal alulmaradt a Fehérvár FC-vel szemben, 2006-ban. (2004 Ferencváros, 2005 FC Sopron).

2009-ben bajnoki bronzérmesként csapata, a Győr szerepelhetett az Európa Ligában, ahol kiejtette a szlovákiai Nyitra, a kazah Atariut és a francia Montpellier csapatát.

Pintér Attila a magyar válogatott 50. szövetségi kaptiánya. 

A 47 éves szakember egyik fő tulajdonsága szenvedélyessége, a kispad mellett állva sosem rejti véka alá érzelmeit: