Egyéb sportok

Pigniczki bejutott a legjobbak közé a világbanokságon

Pigniczki Fanni bejutott a döntőbe összetettben a ritmikus gimnasztika-világbajnokságon, Kitakjúsúban.

A több mint hatvanfős mezőny magyar indulója szerdán labdával és karikával 11. volt a selejtezőben, ezzel összesítésben a tizedik helyen állt. A csütörtöki folytatásban szalaggal 10. lett 21,050 ponttal, míg buzogánnyal a 28. pozícióban zárt 21,500-zal, ez pedig – a hazai szövetség tájékoztatása szerint – 69,550-es pontszámmal 14. helyet ért a számára.

Az összetett fináléba – melyre szombaton kerül sor a japán városban – 18-an jutottak be.

Borítókép: Facebook.com/MagyarTornaSzövetség