Angol foci

Pickford-parádé: hiába játszott majd az egész meccsen emberelőnyben, kikapott otthon az MU

Kép forrása: Alex Livesey/Getty Images

Zirkzeenek két óriási fejese is volt az egyenlítésre, de Jordan Pickford mindkettőt bravúrral védte.

A szezont illetően egészen november 24-ig az Arsenal volt az egyetlen csapat a Premier League-ben, amely nyerni tudott a Manchester United otthonában, az Old Traffordon. Most már viszont ezt az Everton is elmondhatja magáról. David Moyes legénysége egy roppant fizikális mérkőzésen 1-0-ra győzött az MU vendégeként a PL 12. fordulójának zárómérkőzésén.

Pedig kaotikusan kezdődött a liverpooliak szempontjából a találkozó, ugyanis Idrissa Gueye saját csapattársát pofozta meg, s ezért a játékvezető kiállította őt.

Hihetetlen kiállítás: saját csapattársát vágta arcon, villant a piros – videóval

Történt mindez a 13. percben, ám bő negyedórával később Kiernan Dewsbury-Hall óriási góljával előnybe került az Everton. Kevesen gondolták akkor, hogy ez lesz a mérkőzés egyetlen és egyúttal győzelmet jelentő találata.

A Manchester United a második félidőben kapcsolt rá igazán, főleg a hajrában, s a vendégek csak Jordan Pickfordnak köszönhették, hogy elvihették a három pontot. Az angol kapus elképesztő védéseket mutatott be, főleg Joshua Zirkzee fejeseinél. Viszont maradt a 0-1, amivel az Everton utolérte pontszámban az MU-t, amelynek így nem sikerült nyernie és fellépnie a tabella negyedik helyére.

Ruben Amorim gárdája maradt a 10. a bajnokságban és készülhet a Crystal Palace elleni idegenbeli bajnokira.

Az MU öt forduló után maradt alul ismét.

Premier League, 12. forduló:

  • Manchester United–Everton 0-1 (0-1)

vasárnap játszották:

  • Leeds United–Aston Villa 1-2 (1-0)
  • Arsenal–Tottenham Hotspur 4-1 (2-0)

szombaton játszották:

  • Burnley–Chelsea 0-2 (0-1)
  • Liverpool–Nottingham Forest 0-3 (0-1)
  • Bournemouth–West Ham United 2-2 (0-2)
  • Brighton–Brentford 2-1 (0-1)
  • Fulham–Sunderland 1-0 (0-0)
  • Wolverhampton Wanderers–Crystal Palace 0-2 (0-0)
  • Newcastle United–Manchester City 2-1 (0-0)