Forma 1 / Motorsport

Piastri nyerte a Szingapúri Nagydíj második szabadedzését

Kép forrása: Clive Mason/Getty Images

A harmadik szabadedzés szombat délelőtt, maga az időmérő edzés pedig szombaton délután folytatódik.

A világbajnoki pontversenyben éllovas ausztrál Oscar Piastri az első szabadedzésen elért ötödik helye után élen zárta a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj pénteki második gyakorlásán.

A McLaren versenyzője mögött némi meglepetésre az F1-ben ebben a szezonban bemutatkozó francia Isack Hadjar (Racing Bull) végzett a második, míg a címvédő és négyszeres világbajnok holland Max Verstappen (Red Bull) a harmadik helyen.

Az első szabadedzést megnyerő spanyol Fernando Alonso (Aston Martin) csak a negyedik, míg csapattársa, a kanadai Lance Stroll a hatodik időt autózta. Közéjük ékelődött be a mclarenes brit Lando Norris ötödiknek.

A hétvégi nagydíjra hőségriadót rendelt el a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) – az F1 történetében először -, ezért a pilóták hűtőmellényt viselhetnek, az autók minimum tömegét pedig öt kilogrammal feljebb, 805 kilóra emelték.

A Szingapúri Nagydíj programja szombaton közép-európai idő szerint 11.30-tól a harmadik szabadedzéssel folytatódik.

Eredmények, 2. szabadedzés (az élcsoport):

  • 1. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1:30.714 perc
  • 2. Isack Hadjar (francia, Racing Bulls) 1:30.846
  • 3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:30.857
  • 4. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 1:30.877
  • 5. Lando Norris (brit, McLaren) 1:31.197
  • 6. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1:31.222

korábban:

1. szabadedzés (az élcsoport):

1. Alonso 1:31.116 p

2. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:31.266

3. Verstappen 1:31.392

4. Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 1:31.480

5. Piastri 1:31.481

6. Norris 1:31.698

A további program:

szombat:

  • 3. szabadedzés 11.30
  • időmérő edzés 15.00

vasárnap:

  • futam 14.00